6. Felfedezések

Eddig nem hitte, hogy a tűz, ami a szívében lángolt, fokozható, de most hirtelen azt érezte, felemészti. Ott állt előtte Tom, a férfi, akiért bármire képes lett volna. Elakadt lélegzettel nézett végig rajta. Fantasztikusan nézett ki. Gyönyörű, mély barna szemét, még inkább kiemelt a pezsgő színű Wilvorst Tziacco öltöny, és csillogó tekintettem nézett a lányra. Mindig is jó ízlése volt az öltözködést illetően, de ahogy ezt a viseletet összeválogatta, Lora már-már merényletnek érezte a nők ellen. Érezte, ahogy elgyengül, és gondolatai messze járnak...Egy másik hotelszobában, ahol szerelmük sok év után végre beteljesedett. A csókok, az érintések, amiket még most is épp annyira érzett a bőrén, mintha ebben a pillanatban is még ott lennének. A tudat pedig, hogy a férfinak sem közömbös, olyan erővel dobogtatta meg a szívét, hogy azt hitte, az egész szálloda hallja. A látvány kimosta a fejéből minden gondolatát, csak állt a szerelme előtt, tátott szájjal, és arra várt, mikor nyílik meg alatta a föld. Bevillant neki egy pillanatra, hogy több időt is fordíthatott volna a ruhája megválasztására, de akkor tökéletesnek találta. Tom mellett ellenben jelentéktelennek érezte magát.

- Lora – szólította meg újfent Tom –, micsoda meglepetés! Nagyon boldog vagyok, hogy láthatlak – sóhajtott –, noha nem tudtam, hogy jössz, mégis köszönöm, hogy itt vagy! – mondta halkan és olyan erővel ölelte magához a nőt, hogy az egy pillanatig levegőt sem kapott.

- Tom... – szólt Lora elfúló hangon, mire a férfi észbe kapott, és egy szívdöglesztő mosoly kíséretében lazított a szorításon, de nem engedte el a lányt, csak annyira, hogy egymás arcába tudjanak nézni. – Hú, köszönöm – mosolyodott el Lora zavartan, és megpróbálta tartani az érzelmi távolságot, de hirtelen megjelent előtte egy újabb kép, egy vágykép, amiről régóta fantáziált. Vajon milyen volna, ha egy selymes, zöld fűre borulva simogatná, becézgetné őt Tom, és addig csókolná, míg felhagyna minden ellenállással, és fenntartás nélkül odaadná magát? – Nagyon kedves tőled, hogy így örülsz nekem – mondta halkan, hogy ne hallatszódjon, mennyire remeg a hangja.

Dan időközben tapintatosan félreállt; Lora ránézett, de a férfi az ablakon leskelődött kifelé. Lora belepirult gondolataiba, lehajtotta a fejét, félt, hogy a szeméből könnyedén kiolvasható, mennyire vágyik Tomra és arra, hogy szerethesse.

- Lora, fogalmad sincs, milyen sokat gondoltam rád a héten. Hányszor emeltem fel a telefont, de túl gyáva voltam szembenézni veled, azok után, ahogyan eljöttem tőled. Beszélnünk kell, most. Kérlek! – Időközben megragadta a nő mindkét kezét, és könyörögve a szemébe nézett, mire Lora felsóhajtott, majd elszakította tekintetét Tomról. Ezt nagyon meg is bánta, mert óriási fájdalmat okozott neki. – Kérdeznem kell tőled valamit. Nagyon fontos lenne megtudnom néhány dolgot. Válaszolj, kérlek, arra hogy... – De nem tudta befejezni, mert ebben a pillanatban Kate jelent meg a folyosón. Lora újra felnézett a férfira, mert nem tudta mire vélni a hirtelen csendet. Szemében bosszúságot látott megcsillanni, majd ő is észrevette a harag tárgyát. A pokolba kívánta a nőt, mennyire megkönnyítette volna most a dolgát, ha egyszerűen csak bevallják egymásnak az érzelmeiket. Nem kellett volna ezt az irtózatos, fojtogató mesterkedést folytatnia. Még jobban elszomorodott.

Kate lassan, méltóságteljesen sétált oda hozzájuk, és fölényes arccal mérte végig Lorát. Egyszerre volt olvasható az arcáról a düh, a megvetés és a féltékenység. Lora nem nézett tovább a nőre, képtelen volt elviselni az undort, ami Kate minden porcikájából felé sugárzott. Odaállt Dan mellé, onnan figyelte a fejleményeket.

- Kate! – mondta Tom indulatos hangon. – Nem kellene most Rose mellett lenned? Azonnal kezdünk. – Lora megérezte Tom hangjában a keserűséget. Késztetést érzett rá, hogy megvigasztalja a férfit, de nem jöttek a szavak a szájára. Ránézett, egy pillanatra megtalálták egymást tekintetét, de Lora határozottan elfordította a fejét. Ő maga sem tudta miért, talán sértettségében, de belekarolt Danbe, és elindult a terem felé, magával rángatva a férfit. A két férfi összenézett, de Lora a könnyeivel küszködve, határozottan masírozott előre.

Még hallotta, ahogy Kate gúnyosan megjegyzést tesz rájuk. Hogy merészeli ő számon kérni, és kioktatni Tomot egy ölelésért? Legszívesebben beleüvöltött volna Kate képébe, de ökölbe szorította a kezét, és nem nézett hátra.

- Lora, kérlek, maradj még – hallotta Tom szomorú, remegő hangját, de nem nézett vissza. A hátán érezte a férfi tekintetét, mire szíve szerint visszarohant volna a férfihez, de nem tehette meg. Tudta, hogy Tom hogyan érez, de nem tudta, vajon ez elég lenne-e ahhoz, hogy maga mellett tarthassa szerelmét. Egy pillanatra megtántorodott, hallani akarta a hangját, a szavakat, amikor szerelmet vall neki, érezni akarta bőrén kedvese érzéki érintését. Kéjes borzongás futott végig rajta, mikor eszébe jutott első csókjuk a hotelszobában, lecsukta szemét, majd lassan elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában. Nem lehet ennyire gyáva, hogy megfutamodik. Vissza kell mennie, meg kell hallgatnia őt. Hirtelen megtorpant, mire Dan kérdőn nézett rá, de az arcát látva, szavak nélkül is értette a nőt. Lora visszanézett, de már csak azt látta, hogy a páros egyre távolodik, Tom nem nézett többé vissza. Lora fejében egymást kergették a gondolatok. Itt volt a lehetőség, de elszalasztotta. Nem! Kate lépett közbe. Mennyire gyűlölte most ezt a nőt. Időt kell nyernie, még az esküvő előtt fel kell nyitnia Tom szemét. Van még egy kis ideje, csak egy pár percre van szüksége kettesben a férfival. El kell mondania a tervüket. Lesz, ami lesz.

- Dan, kérlek – nézett a férfira, és szemét elfutották a könnyek, amik váratlanul és megállíthatatlanul potyogni kezdtek. – Segítened kell nekem. Borzasztó dolog... beszélnem kell Tommal, segíts!

- Kérlek, ne sírj! Mondd, mi kínoz?

- Beszélnem kell Tommal még az esküvő előtt, nagyon fontos. Lehet, utána azt fogja rólam gondolni, hogy egy gonosz, számító nő vagyok, aki csak magára gondol, de meg kell tennem. Megőrülök! – kiáltott hirtelen. – Nem akarom elveszíteni, de most már biztos, hogy így lesz. Azok után, amiről beszélnem kell vele, egészen biztosan nem áll többé szóba velem. Pedig hallottam, biztosan tudom... ez igazságtalan – mondta, és arcát a kezeibe temette.

- Miről beszélsz? Nem értelek. Nekem nem mondhatod el? – Látszott a férfin, hogy idegessé válik.

- Sajnálom Dan – nézett újra a férfira –, de előbb vele kell beszélnem. Négyszemközt. Még mielőtt elveszi azt a nőt. Tudsz segíteni? – törölte le könnyeit, és elszántan indult neki a nehéz feladatnak. Mit is mondhatna a férfinak a nősülés küszöbén? Hogyan téríthetné jobb belátásra, anélkül, hogy őt meg ne gyűlölje? Tudta, hogy Tom szereti, mégis Rose-t készül feleségül venni. Most már akkor is azt akarta, hogy ne házasodjanak össze, ha végül Tom soha többé nem áll szóba vele. Nem veheti el azt a nőt, aki kihasználja, és közben egy másik nőt szeret! Nem!

- Rendben, megteszem, amit tudok – nézett Dan kíváncsian, ugyanakkor vigasztalóan Lorára, és átölelte egy pillanatra, majd karon fogta, és elindultak Tom szobája felé. Dan bekopogott. A válasz gyors volt és ingerült:

- Mit akarsz már megint? Menj a dolgodra... – de a szava elakadt, amikor az ajtót kinyitotta. – Lora... – szemét egy pillanatra sem vette le a nőről. – Dan?

- Magatokra hagyhatlak benneteket egy percre? – kérdezte Dan, de a választ nem várta meg, már be is csukta az ajtót. Lora nem tudta, hová ment, de ebben a pillanatban az érdekelte legkevésbé, mi történik az ajtón kívül. Megszűnt létezni az idő, eltűnt az a sok ember, nem volt a földön már csak Tom és ő.

Hosszú, végtelennek tűnő másodpercekig csak nézték egymást, de a csendet Lora törte meg:

- Beszélnünk kell!

- Igen, azt hiszem – válaszolt a férfi, és meg sem várva a nő mondanivalóját, belekezdett a sajátjába. – Lora, sajnálom, ami szombaton történt. Vagyis nem azt, ami történt, hanem azt, hogy nem kerestelek, de nem tudtam mit tegyek. – Lehajtotta a fejét. – Nem tudtam akarsz-e még látni, azok után, hogy magyarázat nélkül faképnél hagytalak. Annyira sajnálom! Biztos azt gondolod kihasználtalak, de hidd el, nem. – Még mindig lehajtott fejjel megfogta Lora kezeit, és az ajkaihoz emelte. A nő beleremegett, de nem rántotta el a kezeit. – Nem akarom elvenni Rose-t, nem szeretem – mondta ki váratlanul, mire Lora ajkait megkönnyebbült sóhaj hagyta el –, de nem tehetek mást. Apám nagyon sokat köszönhet az ő apjának, és most rajtunk a sor, hogy segítsünk. Kérlek, bízz bennem!

Lora olyan lendülettel rántotta el kezeit a férfitől, hogy Tom csak a szemét meresztette rá, megszólalni is elfelejtett.

- Te tudtad? – kérdezte Lora, hangjában meghatározhatatlan érzelem bujkált. – Erről akartam veled beszélni. Hallottam, amikor Rose és Kate erről beszélgetnek. Ha tudnád, milyen borzasztó volt hallani. – Elhallgatott, majd hirtelen felkiáltott. – Nem veheted el! – mondta, majd mikor ráeszmélt, hogy elragadták az érzelmek, lehajtotta a fejét, mert elpirult. – Ne haragudj! Nincs jogom ezt kérni.

Tom finoman felemelte a fejét, és mélyen a szemébe nézett.

- Mikor szombaton megláttalak, rájöttem, hogy hiába küzdöttem az érzéseim ellen évekig, hiába akartalak gyűlölni azért, hogy rám tukmáltad Kate-et helyetted, be kellett vallanom magamnak, hogy még mindig szeretlek, és ez a szerelem a korral csak erősebb lett bennem.

- De hiszen te nem szerettél engem, csak barátok voltunk. – Lora próbálta alakítani az értetlent, valószínűleg hihetően, mert Tom azonnal válaszolt is:

- Igen, mert te úgy akartad. – Tom hangja szomorú volt.

- Te akartad úgy, soha nem éreztem rajtad, hogy érdeklődnél irántam – sütötte le a szemét. Szégyellte, hogy olyan dolgokat mondat ki a férfival, amit már tudni vélt, de nem árulhatta el Dant. – Nagyobb érdeklődést mutattál Kate iránt egy perc alatt, mint irántam hónapokig.

- Nem értesz semmit – mondta szomorúan. – Kérlek, ezt beszéljük meg máskor. Nekem... nekem... most kötelességem elvenni Rose-t – sütötte le a szemét. – Meg kell bocsátanod! Kérlek! – Tom mélyen Lora szemébe nézett, nagyon közel hajolt, majd egyszer csak gyöngéden megcsókolta a nőt. Olyan finoman csókolta, olyan óvatosan ölelte, hogy Lora elfelejtette, mi következik ezután. Ez a búcsúcsókjuk. Erre a gondolatra potyogni kezdtek a könnyei, bármennyire próbálta megállítani őket, nem sikerült. Tom megérezte szájában a só ízét, elengedte a lányt, és kérdőn nézett rá, de az olyan hevesen kezdte újra csókolni, mint a fuldokló, aki levegőért kapkod. Ha már itt a vége, legyen szép. Mikor erre gondolt, erőt merített, és elengedte a férfit. De Tom újból magához rántotta, és szenvedélyük egyre fokozódott. Elragadta őket az ár, Lora úgy érezte nincs megállás, és most már nem is akart megállni. Féktelenül ízlelgették egymás ajkát, nyelvük őrült táncot lejtett, majd mikor Tom keze felfedező útra indult Lora dekoltázsában, egy pillanat alatt elfeledték, miért vannak most itt. Teljesen átadták magukat a vad szenvedélynek.

„Lesz, ami lesz” – futott át Lora agyán.

A varázst egy halk kopogás szakította meg, majd az ajtó mögül Dan hangja hallatszott:

- Srácok, azt hiszem idő van!

Lora felsóhajtott, tett egy lépést hátra, és könnyeit nyeldesve így szólt szerelméhez:

- Menned kell, várnak rád – mondta, miközben úgy érezte, belülről szétmarja a keserűség. Nem akart mártírt játszani, de tudta, meg van az esélye, hogy elveszítette. Vajon itt a vége, nincs visszaút? Erősnek kell lennie. Ám ekkor belenyilallt a tudat, hogy Tom még mindig nem tudja a titkot, amit ő. Végignézett a férfi arcán, és olyan szomorúságot látott, amitől majdnem megszakadt a szíve. Kis reménnyel a lelkében megkérdezte: – Van valami, ami ha megtörténne, vagy a tudomásodra jutna Rose-zal kapcsolatban, hogy létezik, lefújnád az esküvőt? – kérdezte hirtelen.

Tom elgondolkodott, majd lassan, szomorúan megszólalt:

– Nem, azt hiszem nincs. Nem tehetek semmit. A legnagyobb akadály az, hogy mindennél jobban akarlak téged, de nincs más választásom. Sajnálom! Nem akarlak elveszíteni. Szeretlek!

Soha nem hallotta még ennyire szomorúnak Tomot. Ekkor ráébredt, ha elárulná Kate és Rose viszonyát, talán még jobban megsértené a szerelme amúgy is darabokra törött szívét. Úgy döntött, egyelőre nem beszél, nem ő lesz az, aki még egyet rúg belé. Ahogy erősödött benne a reménytelen szerelem, úgy nőtt a gyűlöltet és az undor a két nő iránt. Ki kell derítenie mi az oka annak, hogy Tom ennyire ragaszkodik az esküvőhöz. Mi az oka annak, hogy úgy érzi, tartozik Rose apjának? Rose miért akar hozzámenni feleségül, ha Kate-be szerelmes? Ez a dolog kezdett az elméjében egyre bonyolultabbá válni. Nem szabad fantáziálnia, mert tapasztalatból tudja, semmi jó vége nem lesz. Beszélnie kell Dannal, ő az egyetlen, aki segíteni tud nekik. Ráébredt, hogy nem adja fel a háborút, még, ha ezt a csatát el is veszti. Soha nem adott fel semmit egykönnyen, miért most, élete legfontosabb dolgában tenné meg először?

„Küzdeni fogok” – gondolta, és mosolyogva ránézett Tomra. – Szeretlek Tom, mindig is szerettelek, és örökké szeretni foglak, bármi történjen is velünk – mondta neki, majd egy futó csókot lehelt az ajkaira, és határozottan elindult, kilépett az ajtón, hogy beszélhessen Dannel.

Halkan becsukta az ajtót. Dan nem kérdezett semmit, elég volt ránéznie Lorára.

- Rendbe kell tennem magam. – szólt Lora. – Megbocsátasz egy percre? – Azzal eltűnt egy másik ajtó mögött.

Eltartott néhány percig, mire elfogadható külsőt varázsolt magának, de végül sikerült egy kis púderral eltüntetni szeme alól a karikákat. Új reményekkel a szívében kilépett az ajtón, hogy elcsevegjen kicsit Dannal.

Tom öltönye:

http://www.madeleineszalon.hu/images/wilvorst2010/tziacco_new2/tziacco_08.jpg