7. Késedelem...

Néhány perc múlva a bárban üldögéltek Dannel, és általános dolgokról cseverésztek. Nem akarta egyből kérdések tömkelegét zúdítani a férfira, inkább óvatosan közelített a téma felé. Ez idő alatt Lora próbált természetesnek látszani, az izgalmat, ami átjárta a tagjait, lazította az ital, amit elfogyasztott. Abban a pillanatban, amikor az órájára pillantott észrevette, hogy a szertartásnak már el kellett volna kezdődnie egy ideje. Az aggodalom mellett egy cseppnyi tiltott derű is befészkelte magát a reménnyel teli szívébe. Mi van, ha Tom mégis meggondolta magát?

- Dan, mi történhetett? Már fél órája el kellett volna kezdődnie az esküvőnek – nézett csodálkozva a férfira, és megpróbálta elrejteni a szája sarkában húzódó mosolyt. Annyira belemerült a gondolataiba a cselszövésről, hogy észre sem vette, hogy elrepült az idő. Dan ránézett Lorára, és a nő az ő szemében is észrevett valamiféle különös csillogást, rémülettel teli bizakodást.

- Igen el kellett volna, de Rose időt kért, mert kiborult, állítólag – mosolygott. – Miután kijöttél Tom szobájából, hanyatt-homlok elrohant Rose-hoz. Azt sem hallotta meg, hogy kiabálok utána. Valami történhetett, mert miután bement Rose-hoz, hozzáteszem, néhány rövid percig volt bent, kijött, és nagyon ingerülten visszament a sajátjába, és bezárkózott. Azóta semmi hír egyik helyről sem. Próbáltam bejutni hozzá, de nem reagál. Valami nem tetszik itt nekem, egyre kevésbé értem – mondta, inkább csak magának. – Összevesztetek?

- Nem, dehogy! – Nézett csillogó szemekkel Danre, de nem kerülte el a figyelmét a férfi utolsó előtti megállapítása. – Épp ellenkezőleg. – Elmesélte a férfinak, mi történt a négy fal között. Dan arca mosolyra derült, de csak annyit tudott kinyögni, hogy sajnálja, ha megzavarta őket. A bárban több helyről hallottak már halk sutyorgásokat, találgatásokat, mi lehet a késés oka.

Közvetlenül mellettük egy idősebb házaspár épp azt ecsetelgette egymásnak, hogy a késés oka a menyasszony rosszulléte, mivel a nő biztosan tudni vélte, hogy Rose terhes. Erre a felvetésre Lora gyomrában bukfencezni kezdett az ital. Még a gondolatától is rosszul lett, hogy ez lehet az esküvő oka, és ilyen módon akarja Rose magához láncolni az ő élete értelmét. Villámgyorsan elhessegette ezt az ötletet, mivel nem gondolta volna, hogy Rose ezzel tönkre kívánta volna tenni szépen induló kapcsolatát Kate-tel. Mikor ez a véleménye megszületett elmosolyodott. Dan értetlenkedve nézett rá. Ekkor feltűnt a teremben Kate, aki megpróbált ugyan észrevétlen maradni, és gyorsan keresztülsurranni a termen, de többen megállították. Ő diszkréten minden találgatást és feltételezést elutasított, és műmosollyal az arcán, tovább ment. Lora egyre izgatottabb lett. Lehet, hogy lelepleződtek Tom előtt? Izgalmában egyre nagyobb kortyokat ivott a Tequila sunrise koktéljából. Érezte, hogy az ital lassan bódítani kezdi az elméjét, és ez nagyon jól esett neki. Dan váratlanul felállt, ekkor jutott eszébe, hogy még ki sem puhatolta erről a rejtélyről, ami miatt becsalogatta a bárba, bár volt egy olyan érzése, hogy a férfi sincs minden titokba beavatva.

- Dan, várj! Hová mész? – kérdezte a férfitól.

- Megnézem újra Tomot, magadra hagyhatlak egy kicsit? – tekintett bocsánatkérően Lorára. – Aggódom miatta – sóhajtott.

- Kérdezni szerettem volna tőled valamit – nézett kérőn a fiúra.

- Ne haragudj, sietek vissza. – Még egy utolsó, sajnálkozó pillantást vetett a lányra, és sarkon fordult.

Lora egyedül maradt, és kért még egy koktélt. Most már semmi nem érdekelte, csak el akar menni innen. Már így is kellőképpen megkavarta maga körül a levegőt, nem akarta megvárni, amíg lecsap a vihar. Üldögélt még egy darabig, szép lassan elkortyolgatta az italát. Vetett egy pillantást az órájára, és megállapította, hogy már csaknem egyórás késésnél tartanak. Az őt körülvevő emberek aggodalma átragad rá. Meneküli szeretett volna, gyáván visszavonulni, ahogy anno tíz éve tette. Mindemellett tudni akarta mi történik, és mi az igazi oka a késedelemnek. De Dannek csak nem akaródzott visszatérnie, és a magában adott várakozási idő is lejárt, így kihörpintette az utolsó kortyot a poharából, felkapta a táskáját, majd kotorászni kezdett benne. Megtalálta a telefonját, és hívott egy taxit. Úgy érezte ezt a csatát így is úgy is elbukta, tehát nincs már itt semmi keresnivalója. Szép lassan elindult kifelé, közben körbe-körbepislogott, kereste az indokot, ami maradásra kényszeríthette volna magát, de sehol nem volt semmi és senki. Közben előkerítette a kabátját. Elszorította a torkát a kudarc nyomorult érzése, szemét újra elfutották a könnyek. Ekkor egy kéz elkapta a karját, és nagy lendülettel megpördítette. Felnézett, de óriási csalódás ült az arcára, ugyanis Kate nézett vele farkasszemet, és tekintetéből sütött a düh és a kétségbeesés.

- Hová szaladsz? – kérdezte maró gúnnyal a hangjában. – Sehová, amíg rendbe nem teszed, amit összekavartál! – kiáltott rá olyan dühösen, hogy a környezetükben lévő emberek mind feléjük fordultak.

Elkezdte húzni maga után Lorát. Ő meg sem bírt szólalni, csak megadóan követte a nőt, neki már úgyis mindegy volt. Halkan megszólította Kate-et:

- Miben segíthetek?

- Segíthetsz? – kiáltotta, és Lora azt hitte megüti őt Kate, olyan hirtelen fordult felé, de szerencséjére túl sokan voltak körülöttük. Mikor ezt észrevette, elszégyellte magát, de megtorpant. Mi történik?

- Kate, mi ez az egész? Nem megyek sehová, amíg ezt meg nem magyarázod! – mondta dacosan, és kiragadta karját Kate kezei közül. – Mit kavartam össze mondd? – Határozottan állta Kate gyilkos pillantását.

- Azt hiszed, nem tudom miért jöttél ide? Honnan vetted a bátorságot, hogy közénk... hmm, vagyis közéjük állj! Te... te álnok kígyó! – sziszegte ajkait dühösen összezárva, szemei szikrákat szórtak a haragtól.

„Micsoda? – futott át Lora agyán. – Még hogy én álltam közéjük?”

- Ezt most nem mondod komolyan?! – kiáltotta ingerülten. „Legjobb védekezés a támadás” – gondolta, majd folytatta a szemrehányást. – Mit képzelsz te magadról? Engem teszel felelőssé? Ki az, aki rá akarja szedni Tomot, és csak a pénzéért hozzámenni, hogy utána új, boldog életet kezdjen valaki mással? – És kezével idézőjeleket rajzolt a levegőbe. Kate meghökkent arcot vágott, látszott rajta, hogy erre nem számított.

- Honnan... honnan veszed ezt az őrültséget? Te most fenyegetsz engem? – kérdezte hebegve, arcát elöntötte a pír és, kővé dermedve, kíváncsian, de inkább rémülten nézett Lorára.

- Őrültség? Kedvesem, hát a te szádból hallottam a saját füleimmel. Ne aggódj, még – hangsúlyozta – nem szóltam Tomnak, de ami késik, nem múlik. Akkor most végre elmondod, mit akarsz tőlem? – Csípőre tett kézzel állta Kate tekintetét, aki váratlanul leszegte a fejét, és halkan megszólalt:

- Mit hallottál még? – kérdezte hirtelen nagyon rémült, de halk hangon, mert felidézte magában, mikor is hangzott el az a bizonyos mondat.

- Hallani már nem sok mindent, annál izgalmasabb volt, amit láttam – tette hozzá, és elővette a könyörtelenebb énjét. Próbált határozott és kemény maradni, de nem volt könnyű. Most, hogy újra eszébe jutott az a néhány perc, elvörösödött. Kate ezt észrevette, és zavarában elkezdte a cipője orrát nézni.

- Te ezt sose fogod megérteni. Soha nem leszel rá érdemes! – kiáltotta. - Most pedig kérlek – váltott könyörgőbb hangra –, beszélj Rose-zal, és mondd el neki az igazat rólunk, majd rólad és Tomról. Segítened kell! Nagyon nagy bajba sodortad Tomot.

Lora váratlanul szédülni kezdett. Még hogy ő bajba sodorta Tomot? Ő, aki még az életénél is jobban szereti? Nem, az nem lehet. Itt valami tévedés van, vagy Kate csak blöfföl, így akarja kelepcébe csalni. Nem adja meg magát egykönnyen. „Dan, miért is tűntél el hirtelen?” – gondolta riadtan. Beszélnie kell vele, meg kell tudnia az igazságot.

- Jössz és beszélsz Rose-zal? – váltott még esdeklőbb hangra Kate.

- Hogy érted azt, hogy nagy bajba sodortam Tomot? Mondd el, kérlek... Kate – nézett a lányra, miközben szeméből megpróbálta láthatatlanná tenni a könnyek nyomait, szaporán pislogni kezdett. Kate észrevette, de nem szólt, csak értetlenül nézett rá.

- Te nem jöttél még rá? Jaj, ez bonyolultabb, mint gondoltam. Sajnálom – nézett újra rá –, nem tehetem. Nem sok közöm van hozzá, csak annyit mondhatok, hogy ezt az esküvőt sem Tom, se Rose nem akarja. De Tom azt hiszi, Rose belé szerelmes, és nagyon hálás is egy s másért neki. Épp ezért ő azt hiszi, Rose hozzá akar menni, de Rose-nak meg kell magát játszania, fontos! De már így is elég sokat fecsegtem. Segítesz?

Lora tudta, nincs más választása. Rettegett attól, hogy Tomot valóban bajba sodorta, de elsősorban azt érezte, Kate önös érdekből kerítette elő. Tudta, hogy a kis akciója maradéka a vita Rose és Kate között. Az akkor érzett öröm már elszállt, helyét átvette valamiféle remegés és aggodalom.

- Rendben, de előbb tudni akarom a részleteket! – vágta rá akaratosan. – Úgy érzem, van egy kis időnk, abba pont belefér a történet engem is érdeklő része.

- Kérlek, bízz bennem! Ígérem, mindent elmagyarázok, de most valóban nincs idő! Sietnem kell. Óriási balhé van készülőben. Rose apja tombol. Ha begőzöl, mindennek vége van! Egyelőre Rose le tudta csendesíteni, bár most azt hiszi, rosszul van, mert terhes. Sajnos sokáig ezzel nem lehet takarózni. Bár ez sem tetszett neki, ez az egyik oka a zűrnek. – „Szóval innen a pletyka” – gondolta Lora. – Tom valamiért az időt húzza, vagyis miattad! És ezt nem engedheted meg! Gyere! – Megfogta a karját, és rohanni kezdtek. Az ajtó előtt Lorát elfogta a pánik.

- Mégis mit tehetek most én? – kérdezte rémülten. De Kate nem válaszolt, hanem benyitott az ajtón. A széken ott ült a kisírt szemű Rose, mellette állt az apja, és a kezét fogta. Felnézett a két éppen belépő nőre, végigmérte Lorát, biccentett a fejével, és kiment, miközben az ajtó hangosan becsapódott. Rose felkapta a fejét, de szeme megállt Kate keze vonalában, és újra sírva fakadt. Lora ekkor vette észre, hogy Kate még mindig a karjába kapaszkodik. Gyorsan lerázta magáról, és Rose elé lépett. Nem tudta mit is mondhatna ezért tanácstalanul és segélykérően Kate-re nézett.

- Rose – lépett Kate a nő elé, letérdelt, megfogta a kezét, de Rose lerázta magáról és tüntetőleg elfordította a fejét. – Kérlek, hallgass meg!

- Ugyan mit hazudnátok még? – kiáltotta, és arcát a kezeibe temetve hangos zokogásban tört ki.

– Nem vagyok rátok kíváncsi, mindent tönkretettetek – vágta a fejükhöz.

- Mit hazudtunk mi neked? – kérdezte kíváncsian Lora, de szemével Kate-et fürkészte. – Én nem akartam semmit tönkretenni. Nézz már rám az istenit! – kiáltott hirtelen Rose-ra, aki megrémülve, könnyáztatta arccal felnézett Lorára. – Beszélj, mert úgy hiszem, erre nincs most idő! Az esküvőt már el kellett volna kezdeni és úgy vettem észre apád sem rajong a késedelemért. Tehát vagy elmondjátok, mit keresek itt, vagy felállok, és megyek. – Ebben a pillanatban megszólalt a mobilja. – Itt a taxim – mondta halkan. – Nos? – nézett hol az egyik, hol a másik nőre várakozón, miközben a kezében a telefont lobogtatta.

- Rendben – szólalt meg Rose –, küldd el a taxit.

Lora gyorsan lemondta a taxit, és újra a két nőre figyelt, akik közben átültek a kétszemélyes kanapéra, szorosan egymás mellé. Kate kezdett el beszélni Lorának, de közben Rose szemébe nézett.

- Azt hiszem, már mindent tudsz rólunk – mondta, megfogta Rose kezét, és egy röpke pillantást vetett Lorára, de gyorsan be is fejezte, mert Rose olyan arcot vágott, mintha gyilkosságért leplezték volna le. Most már Rose-hoz beszélt. – Lora tud rólunk – mondta mintegy egykedvűen.

- De... de ez hogyan... és kitől... de hiszen... – makogta, de egy értelmes mondat nem jött ki a száján. Ide-oda pislogott a két nő között. – Én ezt nem értem – rázta a fejét.

Lora elhallgatva a körülményeket, elmondta, hogy véletlenül akkor ment el az ajtó előtt, amikor csókolóztak, és látta őket. Belepirult a mesélésbe, de próbált határozottságot mutatni, nem volt könnyű dolga, mert remegett, és a Tom iránti aggodalom teljes erővel nehezedett a szívére. De hirtelen elhatározta magát, nagy levegőt vett, és folytatta. – Azt hiszem, tudom, részben miért vagyok itt. Rose – fordult a nő felé –, mi Kate-tel régen nagyon jó barátok voltunk, de semmi több. Soha nem is gondoltam volna, hogy... – hirtelen elhallgatott egy pillanatra, mert nem tudta magát úgy kifejezni, hogy ne sértse meg egyik nőt sem, de Kate kisegítette.

- Amíg Rose-zal meg nem ismerkedtem soha nem gondoltam arra, hogy valaha így érezhetek egy nő iránt. – Olyan meleg szeretettel nézett Rose-ra, hogy annak megjelent az első mosoly a szája sarkában. – De szerelmes lettem, és ő is belém. Akkor már Tommal járt, de az első találkozás után tudtuk ez más lesz, és minden megváltozott. Nagyon sok időt töltöttünk el kettesben, sokat utaztunk és végül rájöttünk, egyikőnk sem tud a másik nélkül élni.

- Akkor ez a késés oka! A vita közted és Rose között – fordult Lora Kate-hez. – Sajnálom, nem gondoltam, hogy ekkora galibát okozok – sóhajtott.

- Igen, azt hiszem – válaszolt helyette Rose. – Bár eleinte valóban szerettem Tomot, de már akkor is tudtam, hogy én más vagyok. Aztán megismertem Kate-et. Mikor találkoztunk ma, őrült féltékeny lettem a múltatokra. Én sajnálom, hogy túlreagáltam a dolgot. Hinnem kellett volna neked – nézett szerelmesen Kate szemébe. – De apám – váltott hirtelen hangszínt Rose –, semmit nem sejt, és nem is szabad megtudnia, mert akkor engem kitagad, de még Tom és a családja is hatalmas zűrbe keveredne. Tom sem gyanít semmit sem rólunk, sem apám ármánykodásáról. Apám sem tudja, hogy rájöttem a disznóságaira. Ő azt hiszi, én nagyon szeretem Tomot. Tom is ezt gondolja, közben meg gyűlölöm magam, amiért becsapom, de hidd el nincs más választásom. Ő annyira jó ember. Nem tudok részleteket, de azon vagyok, hogy mindent kiderítsek, és végre boldog lehessek – sóhajtott egy nagyot, és belenézett Lora szemébe. – Azt hiszem, Tom szerelmes beléd. Titkolja előttem is, de tudom. Erre most jöttem rá. Azt tudtam, hogy nem engem szeret, de végre összeállt a kép. Most is egy kis ócska indokkal húzza az időt, de én nem akarom apámat ellene hangolni, így hazudtam, kavartam, és félek. Hidd el, el kell vennie engem feleségül, akármennyire nem szeretnénk, így lesz a legjobb. Kérlek, adj nekünk időt. Bízz bennem, tudom, hogy lehetetlent kérek, de mégis!

Lora nem vette észre, hogy mire Rose befejezte, a könnyei már patakokban folytak az arcán. El kell tűnnie. Nem beszélhet senkivel. Még mindig nem értette mi történik körülötte, csak egy dolog volt világos a számára: ha Tom elhagyja Rose-t, akkor bajba kerül, és ezt nem engedheti meg. Ezer kérdés cikázott a fejében.

- Rose, miért történik ez az egész? Tudni akarom, mert... mert én... nagyon szeretem Tomot – vallotta be, és rettentő zavarba jött –, és nem akarom, hogy baja essen, még akkor sem, ha elveszítem... talán örökre.

- Kérlek, próbáld megérteni. Ha mindannyian boldogok akarunk végül lenni, ennek így kell történnie. Hozzámegyek és kész! – jelentette ki határozottan.

Lora ennél az utolsó szónál már nehezen tudott uralkodni magán, könyörgően nézett Rose-ra, de végül felpattant, és berohant a szobához tartozó kis mosdóba, hogy összeszedje magát.

Megmosakodott, gyötört tükörképét nézegette, amikor meghallotta Tom hangját az ajtó mögül. Nesztelenül odasétált az ajtóhoz, és a mai napon már másodjára, hallgatózni kezdett.