Vége!!

Sajnálattal tapasztalom, hogy a kutyát nem érdekli a blogom, így megszüntetem....vagyis abbahagyom az írást!
Napi 1-2 véletlen idetévedt olvasó..köszi, ha olvastátok, de nincs semmi motiváció....

Viszlát...

A szövetség

Dan végignézett Lorán, és komolyan aggódni kezdett a lányért. Olyan törékeny volt, ahogy ott állt előtte, karjaival szorosan ölelve magát, arcszíne inkább hófehér volt, mint élettel teli. Nagyon sebezhetően festett. Hirtelen felállt, hozzálépett és átölelte. Lora arcát a mellkasába temette, és becsukta a szemét.

- Megtudtam valamit. Bár ígéretet tettem, hogy nem beszélek róla, de képtelen vagyok megtartani a szavamat – vallotta be, de továbbra sem nézett a férfi szemébe. – Lehet, hogy elítélsz miatta, de mégis szeretném, ha meghallgatnál.

- Persze, hogy elmondhatod nekem. Bármit. – Megsimogatta a lány haját, és megemelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen. – Menjünk be, ott mégiscsak kényelmesebb. Most már nagyon felcsigáztál – mondta, miközben bementek, és egy-egy pohár bort töltött a poharukba. Átnyújtotta Lorának, és kíváncsian nézett rá. Lora nagyokat kortyolt a borból, mintha az élete múlna rajta, majd ránézett Danre, és beszélni kezdett.

Elmondta a két nő titkos viszonyát, és beszámolt még az álterhességről is. Minden mozzanatot aprólékosan, minden részletre kiterjedően és saját véleményével kiegészítve mesélt el a férfinak, aki figyelmesen hallgatta végig a történetet. Néha felsóhajtott, a fejét rázta vagy felszisszent meglepettségében.

- Hihetetlen – mondta még mindig a fejét rázva. – Nem hiszem el, hogy Tom mégis elvette. De, hogy a francba nem vette észre, hogy Rose és Kate között van valami? Képtelenség. Ekkora balekot! Fel kell világosítani – ugrott fel hirtelen.

- Ne, kérlek! – kiáltott fel Lora, és elkapta a férfi karját. – Nem akarom, hogy tőlem tudja meg! Nem akarom, hogy tudomása legyen arról, hogy akár egy szót is ismertem a történetéből. Azt mondta, szeret engem – halkult el a hangja –, bár nincs remény arra, hogy valaha boldog legyek, nem akarok én lenni a rossz hír hozója. Félreállok. A sors úgyis eldönti, mi legyen.

- Ne haragudj, hogy ezt mondom, Lora, de nem vagy normális! – kiáltott fel azonnal Dan. – Én ezt nem hagyom annyiban. Beszélek Rose-zal. Nem lehet ilyen önző, hogy magához láncolja az öröksége miatt. – Ránézett Lorára, aki lehajtott fejjel ült, és az ölében fekvő, idegesen mozgó kezeit nézte elmélyülten. – Te mégis tudsz valamit! – rakta össze azonnal a részleteket. – Mi az, amit még nem mondtál el? Kérlek, most már el kell mondanod mindnet.

Lora nagyot sóhajtott, majd belekezdett a történetbe.

- Részleteket nem tudok, csak annyit, hogy mindenben Rose apjának a keze van. Valami ármánykodásról beszélt, amit az apja követett el. Most magát és a leszbikus kapcsolatát félti, és hogy az apja kitagadja a végrendeletből. – Könnyes szemeivel kereste Dan tekintetét. – Annyit tudok még, hogy Tom semmit nem sejt, és Rose apja sem tudja, hogy a kislánya rájött a piszkos dolgaira. Kate! – kiáltott fel hirtelen. – Ő mindent tud! Fel kell hívnom, eljöhetne és mindent elmondhatna! Így segíteni tudnánk egymáson.

- Remek ötlet, de gondolod, beválik? Mi van, ha nem beszél?

- Beszélni fog – közölte ellentmondást nem tűrő hangon Lora.

Egy órával később hárman ültek a hotelszobában. Kate-et könnyen rávették, hogy eljöjjön, de Lora elbizonytalanodott, hogyan is vehetné rá, hogy az igazságot elmondja.

- „Próba szerencse” – gondolta, majd megszólalt. – Kate, nagyon fontos dolog miatt hívtunk ide. Először is szeretnék bocsánatot kérni amiatt, hogy nem tartottam mag a szavamat, és beavattam Dant. – Kate ijedt pillantásokat vetett a férfira, de az egy mosollyal megnyugtatta. – El kell mondanod, amit tudsz, részletesen.

- Miért kéne beszélnem? Nem hinném, hogy van jogod azt kérni tőlem, hogy eláruljam a szerelmem.

- Nem árulnád el, hanem segíthetünk egymást boldoggá tenni – világosította fel Lora. – Ha fényt derítünk mindenre, akkor boldogan élhetsz Rose-zal. Meg kell bíznunk egymásban, a régi barátságunk emlékére. Kérlek – váltott kicsit könyörgőre a hangja.

- Na, jó, de ha ebből bajom, illetve bajunk lesz, én nem is tudom, mit teszek veled. – Hangja megváltozott, és belekezdett a várva várt történetbe. – Tom apja Rose apjának dolgozott évekkel ezelőtt. Biztos emlékszel rá, Dan.

- Igen, abban az időben Mr. Shepherd valami nagyon briliáns dolgot vitt végbe a cégben, mert Rose apja irtó hálás volt neki. Úgy megfizette, ahogy soha senkit azelőtt. Voltak gyanús dolgok, de Tom apja talpig becsületes. Utána hirtelen felmondott. Ki érti ezt?

- Én – mondta halkan Kate, mire Dan csodálkozva várta a folytatást. – Mr. Smith ugyanis rávette valami nagyon mocskos dologra, amiről persze meggyőzte Tom apját, hogy nem illegális. Ő kihúzta a csávából. Nagyon hálás is volt érte, anyagilag rendbe tette az életüket, ugyanakkor erkölcsileg letaszította rendesen. Tom apja nem tudott tükörbe nézni. Azután Smith addig mesterkedett, míg zsarolással rávette, hogy hozzák össze a gyerekeiket. Tudta, hogy csak így érezheti magát teljes biztonságban, mert Tom apja soha nem bántaná a fiát. Valamint meggyőzte, ha a dolog kibukik, akkor Mr. Shepherd megy a börtönbe, mert minden bizonyíték ellene szól. Megszervezték, hogy a fiatalok találkozzanak, és addig mesterkedtek, amíg nagyon meg nem szerették egymást.

- És te ezeket honnan tudod ennyire részletesen? – kérdezte hirtelen Dan.

- Dan, Rose mindenre rájött. Történtek gyanús dolgok, aztán megismert engem, és egymásba szerettünk, azóta csak a menekülést szervezi. Vagyis addig kutatott, keresgélt, amíg az iratok, amik kompromittálók lehetnek, a kezébe nem kerültek.

- Akkor miért nem tüntette el azokat a papírokat? – kérdezte Lora.

- Azért, mert az apja rögtön tudta volna mi történt. és kitagadta volna a vagyonból.

- Engem nem érdekelne a vagyon, ha... – kezdte Lora, de Kate félbeszakította.

- Itt nem csak a vagyonról van szó. Mr. Smith keze nagyon messzire elér, Rose soha nem boldogulhatna, míg él, ha keresztbe tesz az apjának. Az egy gengszter! – emelte fel a hangját. – Nem számít, kin kell átgázolnia, mert a saját lányát is kicsinálná a vagyonért. Én nem húznék ujjat vele az biztos.

- Miért nem zsarolta meg az apját?

- Lora, te nem figyelsz! Az egy állat, képes lenne kinyírni a saját gyerekét! Azért ment hozzá Tomhoz és hitette el vele, hogy szereti, hogy elkerülje a bosszút, és nem mellesleg, valóban annyira megkedvelte Tom családját, hogy nem akarta őket rossz helyzetbe hozni. Most azon gondolkodunk hónapok óta, hogyan másszunk ki a slamasztikából. Erre megjelensz Te, és elcsavarod Tom fejét – mosolygott Lorára. – Nem könnyítetted meg az a helyzetünket. Mivel Tom elhitte, hogy Rose szereti, és ő soha nem bántaná meg az érzéseit, küzdött. Tom szeret téged. Rendkívül sokat vívódott az utolsó napokban, de Rose elhitette vele, hogy nélküle lélegezni sem tudna, így döntött, de majdnem belepusztult. Én láttam az arcát az esküvőn. Most elutaztak nászútra. – Hirtelen elcsendesedett, majd nagy levegőt vett, és úgy folytatta – Olyan pokoli féltékeny vagyok, hogy majdnem beleőrülök – sütötte le a szemeit. Lora mellé ült, és megfogta a kezét.

- Mindent rendbe hozunk, együtt sokkal könnyebben fog menni.

- Köszönöm, hogy bátorítasz. Tudom, hogy te is mennyire szereted Tomot. Mindannyian megérdemeljünk a boldogságot. – Mikor ezt a szót kimondta, zokogásban tört ki, és arcát a kezeibe rejtette. Lora torkát is fojtogatta a gombóc, de erősnek mutatta magát. Ő már látni vélte a fényt az alagút végén, és ez valamennyire megnyugtatta.

Az estét tervek szövögetésével töltötték. Később Rose titokban felhívta Kate-et, aki nem szólt arról, hogy mire készülnek.

- Nem akarom felzaklatni – mondta mikor letette a telefont.

Késő éjjel volt már, mikor Dan és Kate magára hagyták Lorát. Annyi gondolat volt a fejében, hogy úgy érezte, ha nem alszik azonnal, szétrobban a feje. Teleengedte a kádat habos vízzel, majd elterül benne. Fürdőzés közben a remény hatására erős vágy öntötte el a testét. Behunyta a szemét, és maga előtt látta Tom arcát, egyszerre érezte érintését a teste minden pontján. Beleremegett, ahogy a hab pezsegve olvadt el a bőrén. Elővette a fürdőolaját, és szép lassan bekente vele a testét. Jól estek neki ezek a kényeztető érintések. Talán a fürdés, vagy a hab miatt, de már nem tudott uralkodni magán. Látta a behunyt szemei előtt Tomot.

- Elég – kiáltott mérgesen magára. Kiugrott a kádból, megtörölközött, majd lefeküdt aludni.

Elaludt. Álmában újra megjelent előtte Tom, de most sokkal valóságosabban látta. Elhitte, hogy ez az igazság. Odalépett hozzá a vágyott férfi, és megérintette. Remegés futott végig a testén. Nem szólt hozzá, de nem is beszélgetésre vágyott. Magához rántotta, és olyan hevesen kezdte csókolni, hogy úgy érezte beleszédül. Majd ez a csók megszakadt, érezte, ahogy a férfi csókokkal halmozza el melleit, halad a hasán egyre lentebb. Már nem törődött semmivel, csak arra figyelt, hogy a teste hogyan reagál a férfi érintésére. Tisztán érezte a férfi nyelvét a lába között, majd amikor elöntötte testét a várva várt forróság, felsikoltott, és izzadságtól nedvesen felült az ágyban.

- Csak álom volt, csak álom – mondogatta magának, de amikor felfogta szavai értelmét, zokogásban tört ki. Újra álomba sírta magát.

A tehetetlenség vagy a várakozás miatt, de Lora pokolian érezte magát ébredés után. Eszébe jutott az éjszakai álma, és belepirult. Álmában Tommal szeretkezett, bár testileg kielégült, de ez még nagyobb lyukat vájt a lelkébe. Hirtelen jutott elhatározásra. Nem hagyja, hogy gyengének és sebzettnek lássák, erősnek fog mutatkozni, bármi áron. Vissza kell kapnia élete szerelmét, és ehhez bátorságra, erőre és támaszra van szüksége. Most már stabil szövetségesekre talált, ami mosolyt csalt a szája sarkába, és erőt adott neki a hosszú harchoz, melyet már nem egyedül fog megvívni, és amelynek csak egy végkimenetelében bízhat. El kell söpörni a színről Mr. Smith-t. A közös ellenfél összekovácsolta a kis csapatot. Elkínzott lélekkel, de reményekkel a szívében kezdett hozzá az új naphoz.

Ma délután elutaznak Dannal. Izgalommal várta az új életét, és nagy lendülettel csomagolni kezdett. Mire megérkezett érte a taxi, már kényelmesen kijelentkezett. Dan már a kocsiban várta. A repülőút rövidnek tűnt a vidám csevegéstől és tervezgetéstől. Éppen a munkaidő végére értek Los Angelesbe. Volt még egy kevés idejük a Dan által szervezett bemutatkozó vacsoráig. Lora izgatottan készült, szeretett volna jó benyomást tenni az új főnökére. Hamar eljött a hét óra. Az étterem nagyon impozáns volt, Lora egyből kellemesen érezte magát, ahogy a pincér egy meghitt kis bokszba vezette őket.

8. ...és mégis

Szíve azt diktálta, tépje fel az ajtót, és rohanjon az imádott férfi karjába még utoljára, de az esze azt súgta, maradjon. Próbálta magát győzködni, hogy utoljára hallani a hangját az majdnem ugyanolyan. Érezte a feszültséget így az ajtó mögött is, akaratán kívül ismét tanúja volt egy olyan beszélgetésnek, amit nem feltétlenül akart hallani.

- Rose, sajnálom, hogy az előbb elrohantam, de nem tűröm, hogy az apád így beszéljen velem. Bocsáss meg! – kérte Tom halkan. – Mi történt? Miért sírtál? – Lora nem látta mi történik, de elképzelte, ahogy lágyan odalép, letörli a könnyeit, és megöleli a nőt. Szíve bánatos dobogásba kezdett.

- Apám... – kezdte Rose, de elcsuklott a hangja. – Azt hiszi, terhes vagyok, és úgy véli, szégyent hozok, hozunk a fejére. Sajnálom, amiért úgy beszélt veled! Úgy szeretlek. – Lora gyomra bukfencet vetett. Hogy hazudhatott ekkorát? Épp ő az, aki elmondta az apjának ezt a gyenge hazugságot! Ezek után még azt állítja, szereti? De amint meghallotta Tom válaszát egyből visszaállt a rend a hasában.

- Mennünk kell! – „Nem mondta, hogy szereti” – gondolta Lora, amitől kicsit jobb kedve lett. – Dan már előre ment szólni, hogy kezdhetünk. Kate, kimennél egy pillanatra? – Rövid csend következett, majd Lora hallotta, ahogy az ajtó becsukódik. – Rose – kezdte Tom, jelentőségteljesen kihangsúlyozva a nő nevét –, ha te itt és most azt kéred tőlem, hogy vegyelek feleségül, elveszlek. Tettem neked egy ígéretet, gondoskodni fogok rólad, bízhatsz bennem. De ha csak cseppnyi kétely is van benned, bármekkora e miatt a házasság miatt, akkor arra kérlek, mondd el, ne tegyük egymást boldogtalanná.

Lora nem hallotta Rose válaszát, talán a nő sem akarta, hogy meghallja.

- Rendben – sóhajtott Tom –, akkor kint találkozunk.

Ez volt az utolsó, amit hallott. Leült a székre, és várt. Gondolataiból Rose szomorú hangja térítette magához.

- Sajnálom, egyszer majd mindent megértesz, és megbocsájtasz nekem, de előbb neki kell megértenie. De ha beavatom máris, azzal nem segít.

- Nem akarom már megérteni – mondta hidegen. Felállt, és elindult az ajtó felé. Kate még nem jött vissza, Rose elkapta a kezét, és megállította.

- Kérlek, ne beszélj erről senkivel. Mindent tönkretehet.

- Nem fogok, ígérem – mondta, kilépett az ajtón, de még egy pillanatra visszafordult. – Sok boldogságot – mondta, kicsivel több gúnnyal a hangjában, mint akarta, és elindult a folyosón a kijárat felé.

Sikeresen elérte az ajtót, anélkül, hogy bárkivel, akivel nem akart, találkozott volna. Kilépett az utcára, és döbbenten látta, hogy zuhog az eső. Az esőcseppek az arcán összekeveredtek a könnyeivel. Lora csak ment, nem érdekelte, hogy az eső bőrig áztatta. Meleg volt, túl meleg. A levegő olyannyira megtelt párával, hogy már csak kapkodta a levegőt, de nem vette észre, hogy még mindig rohan... menekült, igen. Ismét túl gyáva volt szembenézni a helyzettel. A telefonja percek óta folyamatosan csörgött, de nem nézte meg ki keresi, sejtette. Dan mostanra már biztosan mindent tűvé tett érte. Ha nem lettek volna fontos telefonszámok a Blackberryjében, már elhajította volna az első csörgés után. Nem Dan volt az, akire haragszik, de nem akart most neki magyarázkodni, és végképp nem akarta egyelőre elárulni Rose-t. Hirtelen felnevetett, még védi azt, aki becsapja a szerelmét?

Túl bonyolult és friss volt még neki az imént hallott történet. Tom bajban van az apja miatt, aki a pénzért elárulta a családját, egy szem fiát eladta egy gengszterek. De miért jó ez Rose apjának?

Üzlet, pénz, árulás... ezek a szavak csengtek a fülében. Észre sem vette mióta rohant, ruhája csurom vizes volt, cipőjét időközben a kezében vette, mikor egy kocsi fékezett mellette. Nem mert felnézni, de szeme sarkából látta, hogy nincs mitől félnie. Egy taxi volt az.

- Kisasszony, elvihetem? – kérdezte egy idősödő férfi. – Nagyon csúnya idő van.

- Köszönöm, igen – válaszolta Lora, és már a taxiban ült. Megmondta a címet a sofőrnek, hátradől az ülésen, és némán bámult kifelé az ablakon, míg meg nem érkeztek. A férfi rendes volt, nem zaklatta kérdésekkel, Lora ezt bőségesen meg is köszönte neki.

A szobájába érve gyorsan kibújt vizes ruháiból, és beállt a zuhany alá. Iszonyatos erővel telepedett rá a bánat. Hosszú percekig csak folyatta magára a forró vizet, majd miután már az összes létező könnye a lefolyóban volt, megtörölközött, és úgy, vizes hajjal végigdőlt az ágyon, és el is aludt. Furcsa álma volt; futott egy erdőben, ahonnan végül egy kis templomhoz érkezett, de nem akart bemenni, mert tudta, hogy ruhája szakadt, vizes és piszkos is, mint aki egész nap az erdőben bóklászott. Azonban ott állt egy férfi, de nem ismerte fel ilyen messziről. A férfi egyre csak a nevét kiabálta, de ő tudomást sem akart venni róla. Hogy mutatkozhatna ő ilyen öltözetben? Végignézett magán, és elcsodálkozott; gyönyörű fehér, testhez simuló szaténruha volt rajta, olyan, amilyet mindig is szeretett volna, de még nem volt alkalom, ahová felvehette volna. Ahogy közelebb ért, felismerte a férfit: Dan volt az. Mosolygott rá, hívogatta őt, és egyre csak a nevén szólítgatta, de Lora nem mozdult, majd Dan egy pillanat alatt mellette termett, és elkezdte a vállát rázogatni és a nevét kiabálni. Ekkor hirtelen sötét lett, mikor körülnézett... eltűnt az erdő, és újra a szobában volt, de nem egyedül. Ott térdelt az ágyán Dan, az ajtóban pedig az egyik portás. Csodálkozva pislogott körül. Zavarban volt, mert nem volt rajta ruha, csak a törölköző, amiben a fürdőből kijött.

- Köszönöm, most már elmehet – mondta Dan a férfinak, és egy papírpénzt nyomott a kezébe. Becsukta az ajtót, és visszament a még mindig csodálkozva pislogó Lora mellé. – Mi a fenéért nem vetted fel a telefont? – kiabált a lányra. – Már vagy ezerszer hívtalak. – De arcáról eltűnt a düh, helyét ijedtség váltotta fel, ahogy Lora holtsápadt arcára és kisírt szemére nézett. – Jóságos ég! Mi történt veled? – ölelte át a lányt. Lora nem sírt már, nem voltak könnyei, de nem felelt. – Sajnálom. – Eldőlt az ágyon, magával húzta Lorát, és ráterítette a takarót. – Aludj, most pihenned kell.

Lora gyorsan elaludt, tán fel sem ébredt igazán. Dan ölelő karjaiban megnyugodott, és az éjszaka hátralévő részében álomtalanul aludt. Reggel mikor felébredt, először csak az ürességet érezte a szívében, nem is tudatosult benne azonnal az előző nap borzalma, aztán eszébe jutott minden. A kártyavárként összeomló élete. Nagyot csodálkozott, amikor kinyitotta a szemét, és megpillantotta a mellette félmeztelenül fekvő, és rá mosolygó Dant, és fülig vörösödött, mikor tudatosult benne, hogy ő meg teljesen ruhátlan. Nagyon döbbent arcot vághatott, mert Dan felnevetett, és halkan megszólalt:

- Köszönöm a csodás éjszakát – hangja hálával telinek hangzott.

- Mi... mi történt? Én nem emlékszem... hogy kerülsz ide? Te... mi... ugye... – De Dan beléfojtotta a szót.

- Nem, nem történt semmi, nyugodj meg, de nem lehetett kihagyni ezt a poént – mondta kedvesen, és még mindig rázta a nevetés. De nem sokáig, mert néhány másodperc múlva egy párna landolt a fején. Ránézett Lorára, aki néhány pillanatra elfeledkezve nyomoráról féktelen kacajba tört ki Dan meglepett arca láttán. A férfi felugrott, és leterítette Lorát. Most rajta volt a sor, hogy meglepődjön. Lora a hátán feküdt, két karja a feje felett, csuklóját, mint egy bilincs, Dan keze fogta szorosan. Néhány másodperc kellett, mire felfogta, hogy kívülről nézve milyen bizarr is ez a szituáció, és megpróbált kiszabadulni Dan alól. A férfi ezt szórakoztatónak találta, és még közelebb hajolt hozzá.

- Kismadár, nem tudsz kiszabadulni? – kérdezte, és nevetett egy pillanatig még, de Lora arcán átfutó szomorúságot látva, azonnal elengedte a lányt. – Ne haragudj, kérlek – mondta, de ekkor már Lora szája sarkában is bujkált egy kis mosoly.

- Nem haragszom – mondta könnyed hangon. – Köszönöm, hogy itt vagy, de hogy kerültél ide?

- Aggódtam érted. Rengetegszer hívtalak, de nem vetted fel a telefont, aztán – hirtelen elhallgatott egy pillanatra –, mikor vége lett az egész ceremóniának rohantam utánad. Még el sem köszöntem – habozott egy pillanatig mit is mondjon – Tomtól. – A férfi neve hallatán Lora mellkasában hatalmas nyomás keletkezett, amitől úgy érezte mindjárt megfullad. Ezt Dan is észrevette, mert azonnal másról kezdett csevegni. – Holnap elutazol velem Los Angelesbe? Bemutatlak a főnöknek.

- Nem azt mondtad, hogy nem tudja, hogy ismersz? – kérdezte Lora. Hálás volt, hogy nem kellett tovább Tomról beszélnie.

- Éppen itt az ideje, hogy megtudja.

A nap hátralévő részét az ágyban töltötték. Megnéztek egy izgalmas akciófilmet, ami kicsit elterelte Lora gondolatait. Felhozatták a szobába az ebédet. Kellemesen, a Lora új munkájáról beszélgetve töltötték el az időt. Délután öt körül Dan hirtelen felkelt:

- Megengeded, hogy lezuhanyozzam? Randim lesz – kacsintott a lányra –, de olyan jól éreztem magam veled, hogy nem volt kedvem hamarabb elmenni.

- Persze, menj nyugodtan. – Lora nagyon hálás volt Dannek, szerette a férfit és örült, hogy napi kapcsolatban lesznek Los Angelesben.

Már percek óta a fürdőben volt Dan, amikor megszólalt a telefonja. Lora bekiabált a fürdőbe.

- Vedd fel, kérlek – mondta Lorának, aki közben már belépett hozzá.

- Igen tessék, Dan Shepherd telefonja – szólt bele vidám hangon, de azonnal el is némult, amikor a vonal végén megismerte Tom hangját.

- Ki az drágám? – szólt ki a zuhanyfülkéből Dan, de elég volt csak Lora arcára néznie, tudta ki van a vonal másik végén.

Magára tekert egy törölközőt, és kiugrott, magához vette a telefonját, és beleszólt:

- Halló, itt Dan Shepherd... – majd eltartotta magától a készüléket. – Letette. Te jó ég! – kiáltott hirtelen. – Ez most elég érdekes szituáció volt. Félreérthette, ugye? – pillantott azonnal Lorára, de az csak nézett, de nem látott. Az összes fájdalom leolvasható volt az arcáról. Ott ült felhúzott térdekkel a földön, karjaival átölelve őket, és hangosan zokogott.

- Nem kellett volna felvennem... nem kellett volna felvennem. – Egyre csak ezt hajtogatta. Dan odaugrott hozzá, felkapta a karjaiba, és bevitte a hálóba. Lefektette az ágyba, betakarta. és melléfeküdt.

- Sss... – csitítgatta a lányt. – Sajnálom. Ó miért is nem én vettem fel a telefont! – átkozta magát. Lora még mindig sírt. Dan kiment az erkélyre, lemondta a randit, Lora hallotta ugyan, de nem volt ereje tiltakozni. Önzőnek gondolta magát, de szüksége volt Danre, és különben is, egy szóval sem kérte, hogy jöjjön, és maradjon. Aztán abbahagyta a sírást, mert meghallotta, hogy Dan már nem a nővel beszélget. A kíváncsisága erőt adott neki, hogy elinduljon az erkély felé, de megtorpant, mert soha ilyen dühösen nem hallotta még beszélni Dant.

- Semmi közöd hozzá... nem... ott volt a lehetőséged, döntöttél... nem történt semmi... akkor ne hidd el... nem hagyom magára... ha szeretnéd, most itt lennél vele... jó majd beszélünk, jó utat – fejezte be a beszélgetést, mikor meglátta Lorát. – Sajnálom, hogy hallanod kellett.

- Nincs semmi baj – sóhajtott Lora. Hirtelen megváltozott az arca, és érződött rajta a küzdelem.

– Dan, beszélni szeretnék veled valamiről, és csak benned bízom – nyögte ki végül.

7. Késedelem...

Néhány perc múlva a bárban üldögéltek Dannel, és általános dolgokról cseverésztek. Nem akarta egyből kérdések tömkelegét zúdítani a férfira, inkább óvatosan közelített a téma felé. Ez idő alatt Lora próbált természetesnek látszani, az izgalmat, ami átjárta a tagjait, lazította az ital, amit elfogyasztott. Abban a pillanatban, amikor az órájára pillantott észrevette, hogy a szertartásnak már el kellett volna kezdődnie egy ideje. Az aggodalom mellett egy cseppnyi tiltott derű is befészkelte magát a reménnyel teli szívébe. Mi van, ha Tom mégis meggondolta magát?

- Dan, mi történhetett? Már fél órája el kellett volna kezdődnie az esküvőnek – nézett csodálkozva a férfira, és megpróbálta elrejteni a szája sarkában húzódó mosolyt. Annyira belemerült a gondolataiba a cselszövésről, hogy észre sem vette, hogy elrepült az idő. Dan ránézett Lorára, és a nő az ő szemében is észrevett valamiféle különös csillogást, rémülettel teli bizakodást.

- Igen el kellett volna, de Rose időt kért, mert kiborult, állítólag – mosolygott. – Miután kijöttél Tom szobájából, hanyatt-homlok elrohant Rose-hoz. Azt sem hallotta meg, hogy kiabálok utána. Valami történhetett, mert miután bement Rose-hoz, hozzáteszem, néhány rövid percig volt bent, kijött, és nagyon ingerülten visszament a sajátjába, és bezárkózott. Azóta semmi hír egyik helyről sem. Próbáltam bejutni hozzá, de nem reagál. Valami nem tetszik itt nekem, egyre kevésbé értem – mondta, inkább csak magának. – Összevesztetek?

- Nem, dehogy! – Nézett csillogó szemekkel Danre, de nem kerülte el a figyelmét a férfi utolsó előtti megállapítása. – Épp ellenkezőleg. – Elmesélte a férfinak, mi történt a négy fal között. Dan arca mosolyra derült, de csak annyit tudott kinyögni, hogy sajnálja, ha megzavarta őket. A bárban több helyről hallottak már halk sutyorgásokat, találgatásokat, mi lehet a késés oka.

Közvetlenül mellettük egy idősebb házaspár épp azt ecsetelgette egymásnak, hogy a késés oka a menyasszony rosszulléte, mivel a nő biztosan tudni vélte, hogy Rose terhes. Erre a felvetésre Lora gyomrában bukfencezni kezdett az ital. Még a gondolatától is rosszul lett, hogy ez lehet az esküvő oka, és ilyen módon akarja Rose magához láncolni az ő élete értelmét. Villámgyorsan elhessegette ezt az ötletet, mivel nem gondolta volna, hogy Rose ezzel tönkre kívánta volna tenni szépen induló kapcsolatát Kate-tel. Mikor ez a véleménye megszületett elmosolyodott. Dan értetlenkedve nézett rá. Ekkor feltűnt a teremben Kate, aki megpróbált ugyan észrevétlen maradni, és gyorsan keresztülsurranni a termen, de többen megállították. Ő diszkréten minden találgatást és feltételezést elutasított, és műmosollyal az arcán, tovább ment. Lora egyre izgatottabb lett. Lehet, hogy lelepleződtek Tom előtt? Izgalmában egyre nagyobb kortyokat ivott a Tequila sunrise koktéljából. Érezte, hogy az ital lassan bódítani kezdi az elméjét, és ez nagyon jól esett neki. Dan váratlanul felállt, ekkor jutott eszébe, hogy még ki sem puhatolta erről a rejtélyről, ami miatt becsalogatta a bárba, bár volt egy olyan érzése, hogy a férfi sincs minden titokba beavatva.

- Dan, várj! Hová mész? – kérdezte a férfitól.

- Megnézem újra Tomot, magadra hagyhatlak egy kicsit? – tekintett bocsánatkérően Lorára. – Aggódom miatta – sóhajtott.

- Kérdezni szerettem volna tőled valamit – nézett kérőn a fiúra.

- Ne haragudj, sietek vissza. – Még egy utolsó, sajnálkozó pillantást vetett a lányra, és sarkon fordult.

Lora egyedül maradt, és kért még egy koktélt. Most már semmi nem érdekelte, csak el akar menni innen. Már így is kellőképpen megkavarta maga körül a levegőt, nem akarta megvárni, amíg lecsap a vihar. Üldögélt még egy darabig, szép lassan elkortyolgatta az italát. Vetett egy pillantást az órájára, és megállapította, hogy már csaknem egyórás késésnél tartanak. Az őt körülvevő emberek aggodalma átragad rá. Meneküli szeretett volna, gyáván visszavonulni, ahogy anno tíz éve tette. Mindemellett tudni akarta mi történik, és mi az igazi oka a késedelemnek. De Dannek csak nem akaródzott visszatérnie, és a magában adott várakozási idő is lejárt, így kihörpintette az utolsó kortyot a poharából, felkapta a táskáját, majd kotorászni kezdett benne. Megtalálta a telefonját, és hívott egy taxit. Úgy érezte ezt a csatát így is úgy is elbukta, tehát nincs már itt semmi keresnivalója. Szép lassan elindult kifelé, közben körbe-körbepislogott, kereste az indokot, ami maradásra kényszeríthette volna magát, de sehol nem volt semmi és senki. Közben előkerítette a kabátját. Elszorította a torkát a kudarc nyomorult érzése, szemét újra elfutották a könnyek. Ekkor egy kéz elkapta a karját, és nagy lendülettel megpördítette. Felnézett, de óriási csalódás ült az arcára, ugyanis Kate nézett vele farkasszemet, és tekintetéből sütött a düh és a kétségbeesés.

- Hová szaladsz? – kérdezte maró gúnnyal a hangjában. – Sehová, amíg rendbe nem teszed, amit összekavartál! – kiáltott rá olyan dühösen, hogy a környezetükben lévő emberek mind feléjük fordultak.

Elkezdte húzni maga után Lorát. Ő meg sem bírt szólalni, csak megadóan követte a nőt, neki már úgyis mindegy volt. Halkan megszólította Kate-et:

- Miben segíthetek?

- Segíthetsz? – kiáltotta, és Lora azt hitte megüti őt Kate, olyan hirtelen fordult felé, de szerencséjére túl sokan voltak körülöttük. Mikor ezt észrevette, elszégyellte magát, de megtorpant. Mi történik?

- Kate, mi ez az egész? Nem megyek sehová, amíg ezt meg nem magyarázod! – mondta dacosan, és kiragadta karját Kate kezei közül. – Mit kavartam össze mondd? – Határozottan állta Kate gyilkos pillantását.

- Azt hiszed, nem tudom miért jöttél ide? Honnan vetted a bátorságot, hogy közénk... hmm, vagyis közéjük állj! Te... te álnok kígyó! – sziszegte ajkait dühösen összezárva, szemei szikrákat szórtak a haragtól.

„Micsoda? – futott át Lora agyán. – Még hogy én álltam közéjük?”

- Ezt most nem mondod komolyan?! – kiáltotta ingerülten. „Legjobb védekezés a támadás” – gondolta, majd folytatta a szemrehányást. – Mit képzelsz te magadról? Engem teszel felelőssé? Ki az, aki rá akarja szedni Tomot, és csak a pénzéért hozzámenni, hogy utána új, boldog életet kezdjen valaki mással? – És kezével idézőjeleket rajzolt a levegőbe. Kate meghökkent arcot vágott, látszott rajta, hogy erre nem számított.

- Honnan... honnan veszed ezt az őrültséget? Te most fenyegetsz engem? – kérdezte hebegve, arcát elöntötte a pír és, kővé dermedve, kíváncsian, de inkább rémülten nézett Lorára.

- Őrültség? Kedvesem, hát a te szádból hallottam a saját füleimmel. Ne aggódj, még – hangsúlyozta – nem szóltam Tomnak, de ami késik, nem múlik. Akkor most végre elmondod, mit akarsz tőlem? – Csípőre tett kézzel állta Kate tekintetét, aki váratlanul leszegte a fejét, és halkan megszólalt:

- Mit hallottál még? – kérdezte hirtelen nagyon rémült, de halk hangon, mert felidézte magában, mikor is hangzott el az a bizonyos mondat.

- Hallani már nem sok mindent, annál izgalmasabb volt, amit láttam – tette hozzá, és elővette a könyörtelenebb énjét. Próbált határozott és kemény maradni, de nem volt könnyű. Most, hogy újra eszébe jutott az a néhány perc, elvörösödött. Kate ezt észrevette, és zavarában elkezdte a cipője orrát nézni.

- Te ezt sose fogod megérteni. Soha nem leszel rá érdemes! – kiáltotta. - Most pedig kérlek – váltott könyörgőbb hangra –, beszélj Rose-zal, és mondd el neki az igazat rólunk, majd rólad és Tomról. Segítened kell! Nagyon nagy bajba sodortad Tomot.

Lora váratlanul szédülni kezdett. Még hogy ő bajba sodorta Tomot? Ő, aki még az életénél is jobban szereti? Nem, az nem lehet. Itt valami tévedés van, vagy Kate csak blöfföl, így akarja kelepcébe csalni. Nem adja meg magát egykönnyen. „Dan, miért is tűntél el hirtelen?” – gondolta riadtan. Beszélnie kell vele, meg kell tudnia az igazságot.

- Jössz és beszélsz Rose-zal? – váltott még esdeklőbb hangra Kate.

- Hogy érted azt, hogy nagy bajba sodortam Tomot? Mondd el, kérlek... Kate – nézett a lányra, miközben szeméből megpróbálta láthatatlanná tenni a könnyek nyomait, szaporán pislogni kezdett. Kate észrevette, de nem szólt, csak értetlenül nézett rá.

- Te nem jöttél még rá? Jaj, ez bonyolultabb, mint gondoltam. Sajnálom – nézett újra rá –, nem tehetem. Nem sok közöm van hozzá, csak annyit mondhatok, hogy ezt az esküvőt sem Tom, se Rose nem akarja. De Tom azt hiszi, Rose belé szerelmes, és nagyon hálás is egy s másért neki. Épp ezért ő azt hiszi, Rose hozzá akar menni, de Rose-nak meg kell magát játszania, fontos! De már így is elég sokat fecsegtem. Segítesz?

Lora tudta, nincs más választása. Rettegett attól, hogy Tomot valóban bajba sodorta, de elsősorban azt érezte, Kate önös érdekből kerítette elő. Tudta, hogy a kis akciója maradéka a vita Rose és Kate között. Az akkor érzett öröm már elszállt, helyét átvette valamiféle remegés és aggodalom.

- Rendben, de előbb tudni akarom a részleteket! – vágta rá akaratosan. – Úgy érzem, van egy kis időnk, abba pont belefér a történet engem is érdeklő része.

- Kérlek, bízz bennem! Ígérem, mindent elmagyarázok, de most valóban nincs idő! Sietnem kell. Óriási balhé van készülőben. Rose apja tombol. Ha begőzöl, mindennek vége van! Egyelőre Rose le tudta csendesíteni, bár most azt hiszi, rosszul van, mert terhes. Sajnos sokáig ezzel nem lehet takarózni. Bár ez sem tetszett neki, ez az egyik oka a zűrnek. – „Szóval innen a pletyka” – gondolta Lora. – Tom valamiért az időt húzza, vagyis miattad! És ezt nem engedheted meg! Gyere! – Megfogta a karját, és rohanni kezdtek. Az ajtó előtt Lorát elfogta a pánik.

- Mégis mit tehetek most én? – kérdezte rémülten. De Kate nem válaszolt, hanem benyitott az ajtón. A széken ott ült a kisírt szemű Rose, mellette állt az apja, és a kezét fogta. Felnézett a két éppen belépő nőre, végigmérte Lorát, biccentett a fejével, és kiment, miközben az ajtó hangosan becsapódott. Rose felkapta a fejét, de szeme megállt Kate keze vonalában, és újra sírva fakadt. Lora ekkor vette észre, hogy Kate még mindig a karjába kapaszkodik. Gyorsan lerázta magáról, és Rose elé lépett. Nem tudta mit is mondhatna ezért tanácstalanul és segélykérően Kate-re nézett.

- Rose – lépett Kate a nő elé, letérdelt, megfogta a kezét, de Rose lerázta magáról és tüntetőleg elfordította a fejét. – Kérlek, hallgass meg!

- Ugyan mit hazudnátok még? – kiáltotta, és arcát a kezeibe temetve hangos zokogásban tört ki.

– Nem vagyok rátok kíváncsi, mindent tönkretettetek – vágta a fejükhöz.

- Mit hazudtunk mi neked? – kérdezte kíváncsian Lora, de szemével Kate-et fürkészte. – Én nem akartam semmit tönkretenni. Nézz már rám az istenit! – kiáltott hirtelen Rose-ra, aki megrémülve, könnyáztatta arccal felnézett Lorára. – Beszélj, mert úgy hiszem, erre nincs most idő! Az esküvőt már el kellett volna kezdeni és úgy vettem észre apád sem rajong a késedelemért. Tehát vagy elmondjátok, mit keresek itt, vagy felállok, és megyek. – Ebben a pillanatban megszólalt a mobilja. – Itt a taxim – mondta halkan. – Nos? – nézett hol az egyik, hol a másik nőre várakozón, miközben a kezében a telefont lobogtatta.

- Rendben – szólalt meg Rose –, küldd el a taxit.

Lora gyorsan lemondta a taxit, és újra a két nőre figyelt, akik közben átültek a kétszemélyes kanapéra, szorosan egymás mellé. Kate kezdett el beszélni Lorának, de közben Rose szemébe nézett.

- Azt hiszem, már mindent tudsz rólunk – mondta, megfogta Rose kezét, és egy röpke pillantást vetett Lorára, de gyorsan be is fejezte, mert Rose olyan arcot vágott, mintha gyilkosságért leplezték volna le. Most már Rose-hoz beszélt. – Lora tud rólunk – mondta mintegy egykedvűen.

- De... de ez hogyan... és kitől... de hiszen... – makogta, de egy értelmes mondat nem jött ki a száján. Ide-oda pislogott a két nő között. – Én ezt nem értem – rázta a fejét.

Lora elhallgatva a körülményeket, elmondta, hogy véletlenül akkor ment el az ajtó előtt, amikor csókolóztak, és látta őket. Belepirult a mesélésbe, de próbált határozottságot mutatni, nem volt könnyű dolga, mert remegett, és a Tom iránti aggodalom teljes erővel nehezedett a szívére. De hirtelen elhatározta magát, nagy levegőt vett, és folytatta. – Azt hiszem, tudom, részben miért vagyok itt. Rose – fordult a nő felé –, mi Kate-tel régen nagyon jó barátok voltunk, de semmi több. Soha nem is gondoltam volna, hogy... – hirtelen elhallgatott egy pillanatra, mert nem tudta magát úgy kifejezni, hogy ne sértse meg egyik nőt sem, de Kate kisegítette.

- Amíg Rose-zal meg nem ismerkedtem soha nem gondoltam arra, hogy valaha így érezhetek egy nő iránt. – Olyan meleg szeretettel nézett Rose-ra, hogy annak megjelent az első mosoly a szája sarkában. – De szerelmes lettem, és ő is belém. Akkor már Tommal járt, de az első találkozás után tudtuk ez más lesz, és minden megváltozott. Nagyon sok időt töltöttünk el kettesben, sokat utaztunk és végül rájöttünk, egyikőnk sem tud a másik nélkül élni.

- Akkor ez a késés oka! A vita közted és Rose között – fordult Lora Kate-hez. – Sajnálom, nem gondoltam, hogy ekkora galibát okozok – sóhajtott.

- Igen, azt hiszem – válaszolt helyette Rose. – Bár eleinte valóban szerettem Tomot, de már akkor is tudtam, hogy én más vagyok. Aztán megismertem Kate-et. Mikor találkoztunk ma, őrült féltékeny lettem a múltatokra. Én sajnálom, hogy túlreagáltam a dolgot. Hinnem kellett volna neked – nézett szerelmesen Kate szemébe. – De apám – váltott hirtelen hangszínt Rose –, semmit nem sejt, és nem is szabad megtudnia, mert akkor engem kitagad, de még Tom és a családja is hatalmas zűrbe keveredne. Tom sem gyanít semmit sem rólunk, sem apám ármánykodásáról. Apám sem tudja, hogy rájöttem a disznóságaira. Ő azt hiszi, én nagyon szeretem Tomot. Tom is ezt gondolja, közben meg gyűlölöm magam, amiért becsapom, de hidd el nincs más választásom. Ő annyira jó ember. Nem tudok részleteket, de azon vagyok, hogy mindent kiderítsek, és végre boldog lehessek – sóhajtott egy nagyot, és belenézett Lora szemébe. – Azt hiszem, Tom szerelmes beléd. Titkolja előttem is, de tudom. Erre most jöttem rá. Azt tudtam, hogy nem engem szeret, de végre összeállt a kép. Most is egy kis ócska indokkal húzza az időt, de én nem akarom apámat ellene hangolni, így hazudtam, kavartam, és félek. Hidd el, el kell vennie engem feleségül, akármennyire nem szeretnénk, így lesz a legjobb. Kérlek, adj nekünk időt. Bízz bennem, tudom, hogy lehetetlent kérek, de mégis!

Lora nem vette észre, hogy mire Rose befejezte, a könnyei már patakokban folytak az arcán. El kell tűnnie. Nem beszélhet senkivel. Még mindig nem értette mi történik körülötte, csak egy dolog volt világos a számára: ha Tom elhagyja Rose-t, akkor bajba kerül, és ezt nem engedheti meg. Ezer kérdés cikázott a fejében.

- Rose, miért történik ez az egész? Tudni akarom, mert... mert én... nagyon szeretem Tomot – vallotta be, és rettentő zavarba jött –, és nem akarom, hogy baja essen, még akkor sem, ha elveszítem... talán örökre.

- Kérlek, próbáld megérteni. Ha mindannyian boldogok akarunk végül lenni, ennek így kell történnie. Hozzámegyek és kész! – jelentette ki határozottan.

Lora ennél az utolsó szónál már nehezen tudott uralkodni magán, könyörgően nézett Rose-ra, de végül felpattant, és berohant a szobához tartozó kis mosdóba, hogy összeszedje magát.

Megmosakodott, gyötört tükörképét nézegette, amikor meghallotta Tom hangját az ajtó mögül. Nesztelenül odasétált az ajtóhoz, és a mai napon már másodjára, hallgatózni kezdett.

6. Felfedezések

Eddig nem hitte, hogy a tűz, ami a szívében lángolt, fokozható, de most hirtelen azt érezte, felemészti. Ott állt előtte Tom, a férfi, akiért bármire képes lett volna. Elakadt lélegzettel nézett végig rajta. Fantasztikusan nézett ki. Gyönyörű, mély barna szemét, még inkább kiemelt a pezsgő színű Wilvorst Tziacco öltöny, és csillogó tekintettem nézett a lányra. Mindig is jó ízlése volt az öltözködést illetően, de ahogy ezt a viseletet összeválogatta, Lora már-már merényletnek érezte a nők ellen. Érezte, ahogy elgyengül, és gondolatai messze járnak...Egy másik hotelszobában, ahol szerelmük sok év után végre beteljesedett. A csókok, az érintések, amiket még most is épp annyira érzett a bőrén, mintha ebben a pillanatban is még ott lennének. A tudat pedig, hogy a férfinak sem közömbös, olyan erővel dobogtatta meg a szívét, hogy azt hitte, az egész szálloda hallja. A látvány kimosta a fejéből minden gondolatát, csak állt a szerelme előtt, tátott szájjal, és arra várt, mikor nyílik meg alatta a föld. Bevillant neki egy pillanatra, hogy több időt is fordíthatott volna a ruhája megválasztására, de akkor tökéletesnek találta. Tom mellett ellenben jelentéktelennek érezte magát.

- Lora – szólította meg újfent Tom –, micsoda meglepetés! Nagyon boldog vagyok, hogy láthatlak – sóhajtott –, noha nem tudtam, hogy jössz, mégis köszönöm, hogy itt vagy! – mondta halkan és olyan erővel ölelte magához a nőt, hogy az egy pillanatig levegőt sem kapott.

- Tom... – szólt Lora elfúló hangon, mire a férfi észbe kapott, és egy szívdöglesztő mosoly kíséretében lazított a szorításon, de nem engedte el a lányt, csak annyira, hogy egymás arcába tudjanak nézni. – Hú, köszönöm – mosolyodott el Lora zavartan, és megpróbálta tartani az érzelmi távolságot, de hirtelen megjelent előtte egy újabb kép, egy vágykép, amiről régóta fantáziált. Vajon milyen volna, ha egy selymes, zöld fűre borulva simogatná, becézgetné őt Tom, és addig csókolná, míg felhagyna minden ellenállással, és fenntartás nélkül odaadná magát? – Nagyon kedves tőled, hogy így örülsz nekem – mondta halkan, hogy ne hallatszódjon, mennyire remeg a hangja.

Dan időközben tapintatosan félreállt; Lora ránézett, de a férfi az ablakon leskelődött kifelé. Lora belepirult gondolataiba, lehajtotta a fejét, félt, hogy a szeméből könnyedén kiolvasható, mennyire vágyik Tomra és arra, hogy szerethesse.

- Lora, fogalmad sincs, milyen sokat gondoltam rád a héten. Hányszor emeltem fel a telefont, de túl gyáva voltam szembenézni veled, azok után, ahogyan eljöttem tőled. Beszélnünk kell, most. Kérlek! – Időközben megragadta a nő mindkét kezét, és könyörögve a szemébe nézett, mire Lora felsóhajtott, majd elszakította tekintetét Tomról. Ezt nagyon meg is bánta, mert óriási fájdalmat okozott neki. – Kérdeznem kell tőled valamit. Nagyon fontos lenne megtudnom néhány dolgot. Válaszolj, kérlek, arra hogy... – De nem tudta befejezni, mert ebben a pillanatban Kate jelent meg a folyosón. Lora újra felnézett a férfira, mert nem tudta mire vélni a hirtelen csendet. Szemében bosszúságot látott megcsillanni, majd ő is észrevette a harag tárgyát. A pokolba kívánta a nőt, mennyire megkönnyítette volna most a dolgát, ha egyszerűen csak bevallják egymásnak az érzelmeiket. Nem kellett volna ezt az irtózatos, fojtogató mesterkedést folytatnia. Még jobban elszomorodott.

Kate lassan, méltóságteljesen sétált oda hozzájuk, és fölényes arccal mérte végig Lorát. Egyszerre volt olvasható az arcáról a düh, a megvetés és a féltékenység. Lora nem nézett tovább a nőre, képtelen volt elviselni az undort, ami Kate minden porcikájából felé sugárzott. Odaállt Dan mellé, onnan figyelte a fejleményeket.

- Kate! – mondta Tom indulatos hangon. – Nem kellene most Rose mellett lenned? Azonnal kezdünk. – Lora megérezte Tom hangjában a keserűséget. Késztetést érzett rá, hogy megvigasztalja a férfit, de nem jöttek a szavak a szájára. Ránézett, egy pillanatra megtalálták egymást tekintetét, de Lora határozottan elfordította a fejét. Ő maga sem tudta miért, talán sértettségében, de belekarolt Danbe, és elindult a terem felé, magával rángatva a férfit. A két férfi összenézett, de Lora a könnyeivel küszködve, határozottan masírozott előre.

Még hallotta, ahogy Kate gúnyosan megjegyzést tesz rájuk. Hogy merészeli ő számon kérni, és kioktatni Tomot egy ölelésért? Legszívesebben beleüvöltött volna Kate képébe, de ökölbe szorította a kezét, és nem nézett hátra.

- Lora, kérlek, maradj még – hallotta Tom szomorú, remegő hangját, de nem nézett vissza. A hátán érezte a férfi tekintetét, mire szíve szerint visszarohant volna a férfihez, de nem tehette meg. Tudta, hogy Tom hogyan érez, de nem tudta, vajon ez elég lenne-e ahhoz, hogy maga mellett tarthassa szerelmét. Egy pillanatra megtántorodott, hallani akarta a hangját, a szavakat, amikor szerelmet vall neki, érezni akarta bőrén kedvese érzéki érintését. Kéjes borzongás futott végig rajta, mikor eszébe jutott első csókjuk a hotelszobában, lecsukta szemét, majd lassan elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában. Nem lehet ennyire gyáva, hogy megfutamodik. Vissza kell mennie, meg kell hallgatnia őt. Hirtelen megtorpant, mire Dan kérdőn nézett rá, de az arcát látva, szavak nélkül is értette a nőt. Lora visszanézett, de már csak azt látta, hogy a páros egyre távolodik, Tom nem nézett többé vissza. Lora fejében egymást kergették a gondolatok. Itt volt a lehetőség, de elszalasztotta. Nem! Kate lépett közbe. Mennyire gyűlölte most ezt a nőt. Időt kell nyernie, még az esküvő előtt fel kell nyitnia Tom szemét. Van még egy kis ideje, csak egy pár percre van szüksége kettesben a férfival. El kell mondania a tervüket. Lesz, ami lesz.

- Dan, kérlek – nézett a férfira, és szemét elfutották a könnyek, amik váratlanul és megállíthatatlanul potyogni kezdtek. – Segítened kell nekem. Borzasztó dolog... beszélnem kell Tommal, segíts!

- Kérlek, ne sírj! Mondd, mi kínoz?

- Beszélnem kell Tommal még az esküvő előtt, nagyon fontos. Lehet, utána azt fogja rólam gondolni, hogy egy gonosz, számító nő vagyok, aki csak magára gondol, de meg kell tennem. Megőrülök! – kiáltott hirtelen. – Nem akarom elveszíteni, de most már biztos, hogy így lesz. Azok után, amiről beszélnem kell vele, egészen biztosan nem áll többé szóba velem. Pedig hallottam, biztosan tudom... ez igazságtalan – mondta, és arcát a kezeibe temette.

- Miről beszélsz? Nem értelek. Nekem nem mondhatod el? – Látszott a férfin, hogy idegessé válik.

- Sajnálom Dan – nézett újra a férfira –, de előbb vele kell beszélnem. Négyszemközt. Még mielőtt elveszi azt a nőt. Tudsz segíteni? – törölte le könnyeit, és elszántan indult neki a nehéz feladatnak. Mit is mondhatna a férfinak a nősülés küszöbén? Hogyan téríthetné jobb belátásra, anélkül, hogy őt meg ne gyűlölje? Tudta, hogy Tom szereti, mégis Rose-t készül feleségül venni. Most már akkor is azt akarta, hogy ne házasodjanak össze, ha végül Tom soha többé nem áll szóba vele. Nem veheti el azt a nőt, aki kihasználja, és közben egy másik nőt szeret! Nem!

- Rendben, megteszem, amit tudok – nézett Dan kíváncsian, ugyanakkor vigasztalóan Lorára, és átölelte egy pillanatra, majd karon fogta, és elindultak Tom szobája felé. Dan bekopogott. A válasz gyors volt és ingerült:

- Mit akarsz már megint? Menj a dolgodra... – de a szava elakadt, amikor az ajtót kinyitotta. – Lora... – szemét egy pillanatra sem vette le a nőről. – Dan?

- Magatokra hagyhatlak benneteket egy percre? – kérdezte Dan, de a választ nem várta meg, már be is csukta az ajtót. Lora nem tudta, hová ment, de ebben a pillanatban az érdekelte legkevésbé, mi történik az ajtón kívül. Megszűnt létezni az idő, eltűnt az a sok ember, nem volt a földön már csak Tom és ő.

Hosszú, végtelennek tűnő másodpercekig csak nézték egymást, de a csendet Lora törte meg:

- Beszélnünk kell!

- Igen, azt hiszem – válaszolt a férfi, és meg sem várva a nő mondanivalóját, belekezdett a sajátjába. – Lora, sajnálom, ami szombaton történt. Vagyis nem azt, ami történt, hanem azt, hogy nem kerestelek, de nem tudtam mit tegyek. – Lehajtotta a fejét. – Nem tudtam akarsz-e még látni, azok után, hogy magyarázat nélkül faképnél hagytalak. Annyira sajnálom! Biztos azt gondolod kihasználtalak, de hidd el, nem. – Még mindig lehajtott fejjel megfogta Lora kezeit, és az ajkaihoz emelte. A nő beleremegett, de nem rántotta el a kezeit. – Nem akarom elvenni Rose-t, nem szeretem – mondta ki váratlanul, mire Lora ajkait megkönnyebbült sóhaj hagyta el –, de nem tehetek mást. Apám nagyon sokat köszönhet az ő apjának, és most rajtunk a sor, hogy segítsünk. Kérlek, bízz bennem!

Lora olyan lendülettel rántotta el kezeit a férfitől, hogy Tom csak a szemét meresztette rá, megszólalni is elfelejtett.

- Te tudtad? – kérdezte Lora, hangjában meghatározhatatlan érzelem bujkált. – Erről akartam veled beszélni. Hallottam, amikor Rose és Kate erről beszélgetnek. Ha tudnád, milyen borzasztó volt hallani. – Elhallgatott, majd hirtelen felkiáltott. – Nem veheted el! – mondta, majd mikor ráeszmélt, hogy elragadták az érzelmek, lehajtotta a fejét, mert elpirult. – Ne haragudj! Nincs jogom ezt kérni.

Tom finoman felemelte a fejét, és mélyen a szemébe nézett.

- Mikor szombaton megláttalak, rájöttem, hogy hiába küzdöttem az érzéseim ellen évekig, hiába akartalak gyűlölni azért, hogy rám tukmáltad Kate-et helyetted, be kellett vallanom magamnak, hogy még mindig szeretlek, és ez a szerelem a korral csak erősebb lett bennem.

- De hiszen te nem szerettél engem, csak barátok voltunk. – Lora próbálta alakítani az értetlent, valószínűleg hihetően, mert Tom azonnal válaszolt is:

- Igen, mert te úgy akartad. – Tom hangja szomorú volt.

- Te akartad úgy, soha nem éreztem rajtad, hogy érdeklődnél irántam – sütötte le a szemét. Szégyellte, hogy olyan dolgokat mondat ki a férfival, amit már tudni vélt, de nem árulhatta el Dant. – Nagyobb érdeklődést mutattál Kate iránt egy perc alatt, mint irántam hónapokig.

- Nem értesz semmit – mondta szomorúan. – Kérlek, ezt beszéljük meg máskor. Nekem... nekem... most kötelességem elvenni Rose-t – sütötte le a szemét. – Meg kell bocsátanod! Kérlek! – Tom mélyen Lora szemébe nézett, nagyon közel hajolt, majd egyszer csak gyöngéden megcsókolta a nőt. Olyan finoman csókolta, olyan óvatosan ölelte, hogy Lora elfelejtette, mi következik ezután. Ez a búcsúcsókjuk. Erre a gondolatra potyogni kezdtek a könnyei, bármennyire próbálta megállítani őket, nem sikerült. Tom megérezte szájában a só ízét, elengedte a lányt, és kérdőn nézett rá, de az olyan hevesen kezdte újra csókolni, mint a fuldokló, aki levegőért kapkod. Ha már itt a vége, legyen szép. Mikor erre gondolt, erőt merített, és elengedte a férfit. De Tom újból magához rántotta, és szenvedélyük egyre fokozódott. Elragadta őket az ár, Lora úgy érezte nincs megállás, és most már nem is akart megállni. Féktelenül ízlelgették egymás ajkát, nyelvük őrült táncot lejtett, majd mikor Tom keze felfedező útra indult Lora dekoltázsában, egy pillanat alatt elfeledték, miért vannak most itt. Teljesen átadták magukat a vad szenvedélynek.

„Lesz, ami lesz” – futott át Lora agyán.

A varázst egy halk kopogás szakította meg, majd az ajtó mögül Dan hangja hallatszott:

- Srácok, azt hiszem idő van!

Lora felsóhajtott, tett egy lépést hátra, és könnyeit nyeldesve így szólt szerelméhez:

- Menned kell, várnak rád – mondta, miközben úgy érezte, belülről szétmarja a keserűség. Nem akart mártírt játszani, de tudta, meg van az esélye, hogy elveszítette. Vajon itt a vége, nincs visszaút? Erősnek kell lennie. Ám ekkor belenyilallt a tudat, hogy Tom még mindig nem tudja a titkot, amit ő. Végignézett a férfi arcán, és olyan szomorúságot látott, amitől majdnem megszakadt a szíve. Kis reménnyel a lelkében megkérdezte: – Van valami, ami ha megtörténne, vagy a tudomásodra jutna Rose-zal kapcsolatban, hogy létezik, lefújnád az esküvőt? – kérdezte hirtelen.

Tom elgondolkodott, majd lassan, szomorúan megszólalt:

– Nem, azt hiszem nincs. Nem tehetek semmit. A legnagyobb akadály az, hogy mindennél jobban akarlak téged, de nincs más választásom. Sajnálom! Nem akarlak elveszíteni. Szeretlek!

Soha nem hallotta még ennyire szomorúnak Tomot. Ekkor ráébredt, ha elárulná Kate és Rose viszonyát, talán még jobban megsértené a szerelme amúgy is darabokra törött szívét. Úgy döntött, egyelőre nem beszél, nem ő lesz az, aki még egyet rúg belé. Ahogy erősödött benne a reménytelen szerelem, úgy nőtt a gyűlöltet és az undor a két nő iránt. Ki kell derítenie mi az oka annak, hogy Tom ennyire ragaszkodik az esküvőhöz. Mi az oka annak, hogy úgy érzi, tartozik Rose apjának? Rose miért akar hozzámenni feleségül, ha Kate-be szerelmes? Ez a dolog kezdett az elméjében egyre bonyolultabbá válni. Nem szabad fantáziálnia, mert tapasztalatból tudja, semmi jó vége nem lesz. Beszélnie kell Dannal, ő az egyetlen, aki segíteni tud nekik. Ráébredt, hogy nem adja fel a háborút, még, ha ezt a csatát el is veszti. Soha nem adott fel semmit egykönnyen, miért most, élete legfontosabb dolgában tenné meg először?

„Küzdeni fogok” – gondolta, és mosolyogva ránézett Tomra. – Szeretlek Tom, mindig is szerettelek, és örökké szeretni foglak, bármi történjen is velünk – mondta neki, majd egy futó csókot lehelt az ajkaira, és határozottan elindult, kilépett az ajtón, hogy beszélhessen Dannel.

Halkan becsukta az ajtót. Dan nem kérdezett semmit, elég volt ránéznie Lorára.

- Rendbe kell tennem magam. – szólt Lora. – Megbocsátasz egy percre? – Azzal eltűnt egy másik ajtó mögött.

Eltartott néhány percig, mire elfogadható külsőt varázsolt magának, de végül sikerült egy kis púderral eltüntetni szeme alól a karikákat. Új reményekkel a szívében kilépett az ajtón, hogy elcsevegjen kicsit Dannal.

Tom öltönye:

http://www.madeleineszalon.hu/images/wilvorst2010/tziacco_new2/tziacco_08.jpg