1. fejezet: Újra otthon

Unalmas bulinak indult. Lora leült a pulthoz; haza jött. Visszahúzta a szíve, bár még magának sem merte bevallani, hogy valóban ez volt-e az igazi ok. Éveken keresztül úgy gondolt Tomra, mint egy félistenre. A szemében az is volt. Egy ideje figyelte, amint azzal a szőke nővel enyelgett. Szóval ő is megváltozott. Hogy is gondolhatta róla, hogy sokáig képes lesz ellenállni a nőknek. Bár volt idő, mikor le szerette volna beszélni magát róla, mert meg volt róla győződve, hogy meleg. Nem is lenne ezzel gond, ha nem az imádott férfiről van szó. Na de ez már a múlt. Ott táncolt a nővel és szemmel láthatóan szuperül érezték magukat. Ott volt előtte a megtestesült álom. Barna haj, barna szem, kreol bőr, magas és sportos test, enyhe borosta. Pont az ideálja volt. Mostanra már az a tipikus "rosszfiús" huncutság is látszott a szemében, amit régen Lora úgy hiányolt belőle. Ő nem vette észre Lorát. Túlságosan bele volt feledkezve a nőbe. Lora agyán végigfutott a gondolat.

"Ez a buli egyre rosszabb lesz" dühös volt magára, amiért órák óta őt nézi, már ezerszer elképzelte, ahogy odalép hozzá, ránéz azzal a gyönyörű, barna, vágytól csillogó szemével és megszólítja. Végigtáncolják az éjszakát, aztán felhívja a hotelszobájába. A gondolatba is beleremegett, hogy amire tíz éve vár beteljesedhet. Egy karnyújtásnyira tőle, mégis olyan elérhetetlenül ott volt a nagy Ő. De a terv kirajzolódott a fejében.

A férfiak kihasználva a gyönyörű, feltűnően magányos nőt, sorban próbálták meghívni egy italra. De ő hárított. Tomhoz képest minden pasi jelentéktelennek tűnt. Nem is értette az egyetemen hogy látta vonzónak az alkalmi kapcsolatait. De neki is vannak vágyai, és ez a vágya, hogy megkapja a megkívánt férfit mindennél erősebb volt. Várt még. Amikor hirtelen:

- Lora, Lora! Istenem! Ezer éve nem láttalak! Te...te ugyanolyan gyönyörű vagy!

Lora ránézett a férfira, aki az utolsó mondta jelentését felfogva iszonyú zavarba lett, és hirtelen elöntötték a szívét az emlékek...a kerti házikó, a kerékpártúrák és a bújócska...tényleg ezer éve.

- Dan, Te vagy az? Örülök, hogy látlak. Hogy kerülsz ide, nem költöztél el Los Angelesbe?

- Elköltöztem, csak eljöttem meglátogatni Tom cimborámat! Emlékszel még rá? - Lora arcát elöntötte a pír. Felkapta a tekintetét, de csak azt látta, hogy Tom még mindig a szőkét ölelgeti.

- Igen, emlékszem. Mi van vele? Ő most hol él? Nem találkoztam vele már vagy....nem is tudom tíz éve. Már meg sem ismerném - hazudta, de nem nézett Danre, félt, hogy a tekintete elárulná, helyette rendelt egy italt.

- Kettő lesz- szólt Dan.

- Köszönöm.

- Szóval miért is jöttél haza, mikor LA-ben ennél százszor jobbak a partik? Santa Monica...még mindig túl nyugodt nekem New Yorkhoz képest, de már belefáradtam és most kivettem egy nagyobb szabadságot. - nem árulta el, hogy felmondott.

- Tom legénybúcsújára jöttem. - Lora majdnem félrenyelte a tequilát.

- Legénybúcsú? ÓÓ....add át neki gratulációmat. De ha most megbocsátasz, ki kell mennem - tudta, hogy illetlenség ott hagyni egy régi barátot, de felpattant a székről, bár ez a negyedik ital után már nem volt egyszerű. Merre meneküljön? Áldotta az eszét, hogy nem hívta fel magára Tom figyelmét. Rohanva indult el a kijárat felé, amikor hirtelen megtorpant! Legénybúcsú?! Akkor itt a lehetőség. Belebújt a kisördög. Hirtelen elhatározta magát. Nem fogja elszalasztani az utolsó lehetőséget. Elindult vissza Danhez. De akkor újra megtorpant. Mi van, ha a szőke az ara?

"Nem, az nem lehet!" Felnevetett.

- Még mindig ugyan olyan gyönyörű a nevetésed!

Lora megfordult, hirtelen minden erő kifutott a lábából. "Nem lehetsz gyenge, Te majom!" Ránézett és mintha tegnap váltak volna el így szólt:

- Helló, hogy vagy barátom?- próbált könnyed hangot megütni.

- Barát...szép kis barát vagy - nevetett Tom - úgy eltűntél, amikor Katevel elkezdtünk járni. Te jó ég, tíz éve nem láttalak. - Ekkor megölelte Lorát. Lora úgy érezte azonnal elájul. "Erősnek kell lennem." - Hiányoztál! - "Te jó ég! Hiányoztál? Ez kész"

- Én is gondoltam rád - motyogta, de próbált lezsernek tűnni- Ne haragudj, hogy szó nélkül eltűntem, de olyan hirtelen jött egy lehetőség. Most is már rohanok, mert holnap sok a dolgom. Örülök, hogy találkoztunk. - Belenézett a szemébe a hitelesség kedvéért. Bár ne tette volna. "Legénybúcsú." Ez a szó újra észrevétlen bekúszott a gondolataiba.

- Bár, ha jobban belegondolok, még egy ital belefér. Mesélj, mi van veled?

Ekkor odalépett Dan.

- Lora, már azt hittem rosszul vagy. Csak azt láttam, hogy szaladsz kifelé. Mi történt?

- Semmi különös, csak eszembe jutott valami. De már nem lényeg. - mosolyodott el sejtelmesen.

-Á, ne is mond. Sötét, mint az éjszaka....igazi....- de nem mondta ki a mondat végét, hirtelen Lorára nézett és rájött, nem sértheti meg, hogy "leszőkézi" a nőt.

- Igazi, mi?- nevetett Dan.

- Hagyjuk... - és mindhárman tudták mire gondolt. Egyszerre nevetni kezdtek. Ekkor odalépett a szőke:

- Tommy cica...hová lettél? Már kerestelek. Mehetünk levegőzni? - És ezzel egy időben jelentőségteljesen kacsintott egyet Lorára. Neki hirtelen újra hányingere lett. Szóval ekkorát fordult a világ, de sebaj. Vetett egy pillantást Tomra, akin látszott, hogy nagyon kellemetlen neki a helyzet és elhatározta magát:

- Tudod aranyom, - szólt Lora hirtelen, hangsúlyt váltva - változott a program, igaz Tommy cica? - és rákacsintott Tomra, aki vette a lapot és félve a kitörni készülő nevetéstől, csak bólintott - én vagyok a ma esti ribi, akivel tetőpontjára fut ez az este. Pá és ne törj nagyon össze, cicaaa – nyafogta.

A lány csak pislogott, hirtelen szólni sem tudott, csak felcsapott fejjel megfordult. Mire Loráék hárman, kiléptek az éjszakába már egy másik férfivel cicázott.

- Na erről ennyit - szólalt meg hirtelen Tom- Mégiscsak jófiúként lépek a frigybe Rosezal. - És mindhárman nevetni kezdtek, de Lora fejében hirtelen kirajzolódott egy terv. Miután felajánlották, hogy hazaviszik és beült Dan kocsijába, észrevétlen kivett egy névjegykártyát és egy tollat a táskájából. Ránézett az órájára. Hajnali egy. Rákanyarította a telefonszáma mellé hogy két óra és várt. Megérkeztek a szállodához:

- Miért nem édesanyádéknál szálltál meg? - kérdezte Dan.

- Azért, mert itt vannak a húgomék a két gyerekkel. Holnap jönnek velünk és ott is maradnak San Fernandoban. Így elképzelhető, hogy hazapakolok, de még nem döntöttem el. Nekem ez sokkal kényelmesebb. Nem tudom mennyire emlékeztek anyámra? – kérdezte egy apró fintorral a szája sarkában.

Megölelte Dant, majd Tomot, akinek a kezébe csúsztatta a névjegykártyát. Nem hagyott időt a reakcióra. Belépett az előcsarnokba. Hirtelen elbizonytalanodott jól döntött-e. Nem fogja-e róla is azt gondolni Tom, mint arról a „szőkéről”? De már nem volt visszaút, mert már csak a kocsi hátsó lámpáját látta világítani.

Fél órával később kilépett a zuhany alól, háromnegyed kettő...két óra elmúlt tíz perccel ...nem hívta.

"Te ostoba liba. Csakugyan nem vagy különb mint az a szőke, most biztos jót nevet rajtad. Hogy lehettél..."

Ekkor hirtelen zúgni kezdett a mobilja. A kijelzőn felillant egy ismeretlen szám. Torkában dobogott a szíve, elakadt a lélegzete, csak meredten nézte a telefont. Hirtelen észbe kapott és felvette a negyedik csörgés után. Mikor elhatározta, hogy átadja a kártyát, már akkor tudta ma este mindent feltesz egy lapra. Legbársonyosabb búgó hangját elővéve, elszántan beleszólt a telefonba:

- Haló?

- Lora... – hallotta meg a jól ismert hangot - ugye nem baj, hogy ilyen későn hívlak? Mondd, hogy nem értelmeztem félre az üzeneted?

- Nem – mondta határozottan- Hol vagy most?

- Itt állok a Hotel előtt....- befejezni nem tudta a mondatot, mert Lora vágyakozástól reszkető hangon félbeszakította.

- Akkor mire vársz még?